A nép tiszta lelke a gyermekekben szüleik újjá… (avagy, az oktatási kormányzat és a tanárok felelőssége)

Amikor a gyerekeket a politika jól fizetett legalja kivitte az utcára, kezdtem el gondolkodni az oktatás valós problémáin. Mindazon, ami idevezette a mai magyar oktatást, a tanárokat, a diákokat és a szülőket. 

Hiszen e három alapvető eleme van a közoktatásnak azon kívül, hogy bizonyos jó vagy rossz törvényekkel a mindenkori oktatási kormányzat is a gyermekek által igyekszik rányomni sajátos bélyegét a jövőre.

Az oktatási rendszer és az oktatás züllése persze nem a Fidesz-KDNP kormány alatt kezdődött, hanem jóval előbb. Ha a pontos dátumot jelölnénk meg, akkor bizony egy nagyon régi évszámmal kell kezdenem. 1948. jún. 16. Ez volt az a nap, amikor Ortutay Gyula a Vallás- és Közoktatási Minisztérium vezetője – aki mellesleg piarista diák volt, és 1934-ben leadott diplomamunkájának címe „A magyar lélek alapvonásai népi kultúránkban” – államosította az egyházi iskolákat, szélnek eresztve a tudós paptanárokat, egyetemi professzorokat, a jövő pedagógusait képző tanárokat, akiknek a helyét baloldali, elkötelezett, de tudatlan emberekkel pótolta a kommunista diktatúra. (Hasonló kultúra-, és magyarellenes terrorcselekmény történt a MTA-n is.)

Tulajdonképpen ez az a dátum, amelynek említése után felesleges volna tovább írnom, hiszen az okot már megneveztem. S ebben az említett okban benne van ezernyi más erkölcsi és társadalmi tragédia is, amelyeknek a kifejtése könyvterjedelmet igényelne. Ezért nem is itt folytatom… Inkább egy nagy lépéssel közelebb jövök a mai magyar és európai valósághoz.

A kommunisták által meghagyott nyolc katolikus egyházi iskola tanárai azért lehettek kiváló pedagógusok és nevelők, mert ők nem csak a szocialista egyetemen sajátították el tudásukat, hanem a kolostorok könyvtáraiban pallérozódtak, és az idősebb, de a tanítástól eltiltott, vagy kiöregedett szerzetestársaktól is kaptak útravalót. Az állami egyetemekről és iskolákból kiöregedett, még rendkívül jó képzésben részesült tanárok helyét azonban már a kétes képzettségű oktatók által nevelt fiatalok vették át, akik a szocialista erkölcs és elmélet alapján végezték tanulmányaikat. S ez az évről-évre ismétlődő és romló folyamat mind jobban a lejtő felé terelte a magyar iskolarendszert. A legnagyobb csapást az u.n. rendszerváltás utáni oktatási miniszterek, köztük Magyar Bálint mérte a magyar közoktatásra, annak ügyére és mindezzel a magyar nemzet jövőjére, a néplélekre is. A modernizálás és az unióhoz való alkalmazkodás ürügyén voltaképpen „megszűnt” a hagyományos magyar oktatási rendszer, bár az iskolakötelezettség, mint törvény megmaradt. A pedagógus pálya is megszűnt hivatásként jelen lenni a társadalomban, s maradt csupán pénzkereseti lehetőség, szakma, amely lélek és szeretet nélkül, kapitalista nagyipari módon lett alkalmazható. A gyermekek létszáma is drámai módon csökkent (s ez is a szocialista erkölcs – itt a szocialista szó, mint fosztóképző – és a liberális szellemiség bűne).

Ma sem az alapoktól igyekeznek az arra „felkentek” megváltoztatni az oktatási rendszert, hanem ötletelések és ilyen-olyan légből kapott politikai elvek, és a világban meglévő trendek mentén folyik az átalakítás. A megkezdett egészséges nemzeti nevelési program folyamatát megálmodó és megvalósító államtitkárt eltávolították. 

Eddig csupán tényállításokkal rukkoltam elő. Most hadd világítsak arra, hol kezdődött az amúgy is megkérdőjelezhető erkölcsi, lelki nevelés teljes megsemmisítése… s mi volna a legfontosabb, hogy a magyar oktatási rendszer ismét megfeleljen a magyar identitásnak, hazaszeretetnek, vallási és erkölcsi feltételeknek, a gyermek lelki fejlődése érdekében.

Mielőtt azonban erről beszélnek, hadd mondom el, hogy a szakgimnáziumok java részében nincs az ott oktatott szakmáknak megfelelő tankönyve, s csak a tanár által az órán lediktált jegyzetekből tanul a gimnazista. Az órai diktálás üteme a tanártól függ, de a diák legtöbbnyire vagy olvashatatlanul írja le siettében az anyagot, vagy kihagyásokkal, ami önmagában is értelmezhetetlenné teszi számára azt az otthontanuláskor. (Megjegyzem, hogy a gomba módra szaporodó egyházi iskolákban sincs egységes hittankönyv!)

A másik alapvető probléma a tanulnivaló, a házi feladat tömege, s az, hogy miden tanár úgy gondolja, csak az ő tantárgya létezik. A napi 8-12 órai iskolai elfoglaltság után csaknem ennyi idő kell a gyereknek, hogy felkészüljön a következő napra…

A nép lelke a gyermekekben születik újjá. Ha mi felnőttek nem gondoskodunk arról, hogy a néplélek egészséges maradjon és a nemzet megmaradását szolgálja, akkor a nép megsemmisül. A gyermeklélek rombolását alapos megfontolás után, a zenetanítás, az ének-zene és a művészettörténet megszüntetésével kezdték el, s ehhez a romboláshoz már más nem is nagyon kellett. Hiszen amikor a népdal tanítása, a klasszikus zene iránti vonzalom igényének kifejlesztése   megszűnt, akkor a gyermeki lélek egészséges nevelésének legalapvetőbb szegmensét törölték el. Sajnos a rendszerváltás sem hozott ebben javulást, nem állította vissza az ének-zene és művészeti oktatást, sőt, tragikus, hogy inkább tökéletesíteni látszik ezt a végzetes irányt. 

Nézzük meg mit is mondott Kodály Zoltán a zenei nevelésről?

„A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele: lelki vérszegénységben él és hal.”

„A zene rendeltetése: belső világunk jobb megismerése, felvirágozása és kiteljesedése. A népek legendái isteni eredetűnek tartják. S ahol az emberi megismerés határait érjük, ott a zene még túlmutat rajtuk, olyan világba, melyet megismerni nem, csak sejteni lehet.”

„Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.”

Folytathatnók Kodály megállapításait, de felesleges, hiszen minden felelős oktatáspolitikusnak tudnia kell, mit jelent a zene a gyermek, és általa a jövő számára. Ha nem teszünk eleget ennek a követelménynek, akkor húsz-harminc év múlva kiégett, nemzetietlen és sehová sem tartozó középgeneráció adja majd el kultúránkat, hazánkat, múltunkat és a nemzet jövőjét.

Ma már látjuk, hogy azok, akiknek harminc éve már hiányzott az ének-zene tantárgy az órarendjükből, s otthonról vagy templomi zenéből, esetleg saját érdeklődésüket kielégítve nem kaptak pótlást e téren, hová jutottak, milyen a lelki beállítottságuk. És ez a folyamat szintén súlyos következményeket hordoz magában. Zenetörténet, művészettörténet és a művészetek iránti igény iskolai alapozása nélkül sem kiművelt emberfőkről, sem magyar nemzeti kultúráról, kulturáltságról nem beszélhetünk. Jövőről sem! Éppen ezért az első és legfontosabb teendő, hogy az ezzel megbízott szakemberek és döntéshozók ebben a kérdésben tegyenek nagy és sürgős lépéseket.

A másik elbagatellizált hiányosság az erkölcsi nevelés és a helyes viselkedés oktatása, valamint az alapműveltség gyermekekbe oltása. Amikor egy egyetemista nem tudja hol született Mozart, Beethoven vagy Michelangelo ott nagy baj van a közoktatással. Hasonlóképpen problémára utal, hogy egyes tanárok is, e kérdésekben diákjaikkal azonos szinten vannak. S ez sem mai keletű probléma, hiszen hallottam egyetemi tanárt, akinek a „ban-ben”-t nem sikerült eltalálnia a TV kamerái előtt, vagy a „hassa-hesse” olyat természetes volt a számára, mint a levegővétel… Igaz, ez a törvényhozók többsége, de még egyes MTA doktorok számára is meglehetősen komplikált dolog.

Főiskolára járó fiatalok mondják, hogy az első főiskolai évben mindenről esett szó, csak a gyermekekről nem… és ez sajnos jellemzővé vált a pedagógusképzésben. Korábban a tanítóképzők oktatóiskoláiban (pl.; Székelyudvarhelyen) már 14 éves kortól tanítottak a pedagógusjelölt fiatalok, s elsődleges volt, mint iskolai követelmény a gyermeki lélek megismerése és fejlődése segítésének elsajátítása. Talán ezért más és értékesebb az erdélyi magyar közoktatás, bár a hírek szerint azt is igyekeznek a helyi magyar liberális oktatási szakemberek, egyetemi tanárok lezülleszteni és hozzáigazítani az európai liberális és „gender” irányvonalhoz. (Ne nevezzük a Mikulást bácsinak, vagy ne írjunk a tankönyve az Adventől)…  

Nehéz tehát rendet és valós átalakítást teremteni a szocialista és liberális ámokfutás után, amikor kulturáltságról nem beszélhetünk, s az oktatók nem kis hányada is, az évtizedes leépülés okán, híján van annak a tudásnak, amely szükséges volna, a gyermeki léleknevelés, a pedagógusi „hivatás” gyakorlásához.

Nem tüntetni és politizálni kellene ma a pedagógusoknak, hanem önmagukat képezve törekedni arra, hogy a diákoknak olyan tudást és lelki többletet adjanak, amelynek értelme és értéke van. A gyermekeknek pedig el kell magyarázni, hogy egyetlen kötelességük van: - a tanulás, amelyet saját érdekük követel, és saját érdekükben követelünk meg tőlük. 

A törvényalkotóknak és törvényhozóknak pedig világos és egyértelmű irányba kellene terelni a fiatalságot, lelki és szellemi fejlődésüket segítve, nem pedig megutáltatva az iskolát és teljesen leterhelve őket sokszor felesleges és rosszul rangsorolt tantárgyakkal és tantervvel. 

Mert ma mindenről szó esik, csak arról nem, hogy mindaz a cirkusz és gyűlölködés, amit tapasztal az ország pontosan azok miatt van, akik ma e gyűlölködést szítják. Mert az oktatás züllesztését 1948. június 16-án a szocialista diktatúra indította el, és a rendszerváltás utáni liberális kormányzás adta a kegyelemdöfést.

Jó volna tehát, végre a gyermekkel és a gyermeki lélekkel is foglalkozni, amikor az oktatás problémáiról beszélünk… Mert a nép lelke a gyermekek lelkében születik újjá. S nem mindegy, hogy egy torzszülött, vagy egy ép lélek születik-e, a mi szellemiségünk és intézkedéseink nyomán…

Stoffán György

Vona-buktatás, és az ő frakciója…

Vonát félre akarják állítani? Nagy hír lehetett volna, ha legalább egy évvel ezelőtt kap szárnyra. Vagy abban az első pillanatban, amikor világossá vált, hogy a pártelnök elfordul a párttól, elárulja a választóit, s kezet nyújt a keresztény magyar nemzet halálos ellenségeinek, majd a hazaáruló csőcselék-ellenzéknek. Amikor a parlamentben a magyar nemzet céljai és védelme ellen szavaz stb… Folytathatnám a sort, de nem teszem.

Inkább az foglalkoztat, miért is e most nyilvánosságra került nagy Vona-ellenesség a frakción belül? Miért most kezdik felfogni a párt elnökének árulását, magyarellenességét? Miért csak Vonát akarják megbuktatni, félreállítani, amikor ők maguk is remekül fizetett aktív részesei voltak az árulás minden apró és nagyobb cselekményének, ők maguk is úgy szavaztak migráns-ügyben és egyéb más ügyekben, hogy az a nemzet akaratával szöges ellentétben volt.

Egy feltételezésem van mindössze. Látják a párt bukását. Látja a többi áruló, aki eddig Vonát követte, hogy már a parlamenti bejutás tekintetében is remeg a léc, s ha bekövetkezik e gyászos és várható eredmény, akkor megszűnik az apanázs, az elárultak adóforintjaiból kapott hatalmas havi „tiszteletdíj”. Vona leváltásának híre amolyan mentőöv után kapkodás a többi hiteltelen áruló részéről. Mentik, ami menthető, hogy ha távolabbról is, de ők ott maradhassanak a húsosfazék közelében… és ez engem undorít. E lázongók sokkal aljasabbnak tűnnek Vonánál, mert saját érdekeik mentén igyekeznek az eddig támogatottat, a pénzt biztosítót eltávolítani. 

Felállhattak volna korábban, elhagyhatták volna a frakciót, kiléphettek volna a pártból… de nem. Ők maradtak, mert a havi egymillió nekik többet jelentett, mint az Isten és emberek előtt tett eskü. És itt be is fejezem. Hiszen nincs mit írni tovább ezekről… aki az esküt szeg, az minden más aljasságra is képes. 

Ez a mostani lépésük a legocsmányabb lépés, amit magyar képviselő a történelem során elkövetett. Világos és egyértelmű gerinctelenség, amelyre csak egy magyarázat lehet. Azt pedig minden Jobbikos, volt Jobbikos  és nem Jobbikos, nemzetéért küzdő, a nemzetbe vetett hittel élő magyar választó tud… 

Vona egymagában képtelen lett volna arra, amit tett… takarodjon hát a Parlamentből a hiteltelen, bűnpártoló, és önző teljes frakció… Vonával egyetemben.

Stoffán György

Az elmaradt Horthy-mise

Szegény kormányzónk emléke olyan viharvert, hogy nincs is talán hozzá hasonló néhai politikus Európában. Hiszen az a nürnbergi bíróság, amelyik a háborús bűnösöket eltakarította a föld színéről, csupán tanúként hallgatta ki Magyarország kormányzóját, s meg sem fordult senkinek a fejében, hogy Őt tegye felelőssé az akkori kor őrült szellemisége, a náci és a nyilas embertelenség miatt. 

Aztán jött a százmilliókat kivégző másik őrült szellemiség, a bosszúvágytól lihegők tömege, az „úri világ” proletár ellenségei, akik a történelmet varázsütésre elhazudták, s attól kezdve Horthy mumus lett, főbűnös, maga az ördög. Mindegy volt már Nürnberg valósága, az üldözöttek Európában egyedülálló mentésének a ténye, a hála, amellyel száműzetésében támogatták azok, akiket megmentett… A hazugság évtizedeken keresztül emésztette a valóságot, s hiába a rendszerváltásnak nevezett hatalomváltás, az új kor, a diktatúrából való megszabadulás… Horthy Miklós maradt egy korszak sok ostoba által megátkozott jelképe. Igaz, nem csak Ő. Mindenki más, aki abban a bizonyos "Horthy-korszakban" a mai hazugokat és az ő felmenőiket megmentette a biztos haláltól, az eszeveszett üldözéstől.

A mai hazugok rátelepedtek és nyomorítják az igazságot, hiszen történelmi tények bizonyítják állításaik ellenkezőjét a Kormányzót illetően… Ellenérveiket pedig szemrebbenés nélkül, hitelt követelve belehazudják a világ arcába. Pedig Horthy csak annyira volt az, aminek beállítják, mint amennyire ma is dívik – szerintük – ugyanaz a történelmi gyűlölet, amely ugyan nem Horthy, hanem Szálasi idején volt tapasztalható a proli nyilas párt - és nem a magyar nemzet - részéről. S ebben az sem zavarja őket, hogy Horthy akkor már német fogságban volt, fia pedig Dachauban fogoly. 

Sajnos a mai kormány idején sem egységes és határozott a Horthy melletti kiállás, és sokan - ki tudja miért -, behódolnak annak a szándékos és magyarellenes szellemiségnek, amely a magyar történelmet, a magyarok drámai időben tanúsított emberségét vonja kétségbe, s amely a korábbi időkben hasonló vádakat olvasott minden politikai ellenfelére, hogy azokat börtönnel, kötéllel vagy deportálással tegye lehetetlenné. Nem igazi bűnöket, hanem képzelt és átírt, mások által elkövetett aljasságokat kell kötelezően elfogadnia azoknak, akik épp abban a korban pont az ellenkezőjét tették annak, amivel ma vádolják őket - halálukban is. A lázítók és gyűlöletkeltől a mai Magyarország békéjét is borotvaélen táncoltatják.

Mert nem tagadja senki annak a kornak a tragédiáját, csupán az elkövetők személyét vonja kétségbe. Magyar emberek ezrei mentették Horthy tudtával és beleegyezésével, olykor kérésére(!) azokat, akikkel a fanatikus gyilkos eszme, a szocializmus egyik válfajának eszméje végezni akart. S végzett is sok esetben együtt azokkal, akik menteni próbálták, bújtatták őket. Igaz, köszönet és valós tényfeltárás eleddig nem volt ezen áldozatért, de nem is baj, hiszen a magyar keresztény ember nem a köszönetért tette, amit tett, s nem a köszönetért hagyta önmagát is a Dunába lövetni az üldözöttekkel együtt… (Igaz, az már nem Horthy regnálása alatt volt, hanem a nyilasok német segítséggel átvett hatalma alatt.)

A keresztény katolikus szokásnak megfelelően, hagyományos emlékmisét tartottak volna január 27-én a Kormányzó Úr, és a kor áldozatainak lelki üdvéért. De nem merték megtenni! Visszakoztak, mert a szentmise, az engesztelő áldozat időpontja egyeseknek nem tetszett. Egy történelmi dráma emléknapjába „ütközött”. Annak a drámának az emléknapjába, amely ellen maga a Kormányzó is az akkor fennálló nyomás ellenére is tenni akart. S tett is! Nem keveset. Annak a drámának az emléknapján, amelyen a legaktuálisabb lett volna ez a megemlékező szentmiseáldozat, hiszen a magyar történelem második legnagyobb tragédiája volt az elhurcolt magyar állampolgárok elvesztése. Huszonnégy évvel a legnagyobb magyar tragédia, Trianon után, s három évvel a harmadik legnagyobb tragédia, azaz, a kommunista ámokfutás előtt. Ám, az emlék-mise elmarad, mert immár a katolikus templomokba is betört a politikai keresztényüldözés. A liturgiába, a szentmise időpontjába és abba, hogy kiért ajánlja fel a hívő ember az áldozatot… nos, ebbe is beleszólnak. Pedig nem emlékszem, hogy bármikor szót emeltünk volna, ha egy-egy tömeggyilkos ÁVH-sért, hazaáruló kommunista vezetőért mondott Ezekiel próféta szavaival kaddist a rabbi bárhol és bármely napon kicsiny országunkban, tizenegy hónapon keresztül…

Jó, ne legyen Horthy-mise… legyen békesség… – mondta a plébános.

Ám azt, hogy e napon sehol ne legyen mise, azt nem tudja elérni a mise ellen tiltakozók szűk politikai csoportja. Így hát most lehetőség van egy sokkal szélesebb körű megemlékezésre. Minden templomban legyen hát Horthy-mise. Nem nagy cécóval, zászlókkal és lovagokkal, vitézekkel és díszmagyarral. Nem! Legyen azon a napon minden magyar lelkében – aki szentmisére megy – felajánlás Horthyért, s a kor áldozataiért, de azokért is, akik ma még szítják a politikai gyűlöletet, a magyarellenességet, ám, akik holnap talán épp olyan veszélyben lesznek, mint hittestvéreik Európa nyugati felében… Mert a történelem kereke szüntelenül forog! Ám ránk, magyarokra, magyar katolikusokra és magyar protestánsokra épp úgy számíthatnak majd akkor is, mint áldott emlékű Horthy Miklós Kormányzó Úr idején…

Stoffán György

Felhívás Mária országának katolikus híveihez és papjaihoz Szentségimádásra

Egyházunk 897. kánonja kimondja: „A legfenségesebb szentség a legszentebb eucharisztia, melyben maga az Úr Krisztus van jelen, ő az áldozat, és őt vesszük magunkhoz, általa folyamatosan él és gyarapszik az egyház. Az eucharisztikus áldozat az Úr halálának és feltámadásának emléke, melyben a keresztáldozat örökké folytatódik, az egész istentiszteletnek és keresztény életnek csúcsa és forrása, mely jelöli és létrehozza Isten népének egységét, és építi Krisztus testét…”

Egyházunk történelmében milyen nagy tisztelettel és imádással vették körül a szent eucharisztiát. Szent Tarziciusz, Szent Paszkál, a XX. sz. Szent Tarziciusza, boldog Brenner János, mit jelentett a fogságban lévőknek a parányi Szent Test, mi a XXI. század emberei sem mehetünk el mellette tiszteletlenül.

Most amikor nyilvánosan meggyalázták és pártjelvényként ábrázolták a világhálón Krisztus Szent Testét, mely mintegy megkorbácsolása, leköpdösése, újra keresztre feszítése Krisztusnak. Nem lehetünk némák,nem harcot kell folytatni, csak leborulni az Oltáriszentség előtt és kimondani:

 „Áldott légy, imádunk és áldunk, óh égi Kenyér.”

Amint a Szűzanya – Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén bemutatta Krisztust a törvény szerint, úgy akik tehetik ezen az ünnepen február 2-án, du. 17 órakor a kihelyezett, vagy a tabernákulumban elrejtett Oltáriszentség előtt imádjuk Őt!

Álljunk Mellé! Álljunk főpásztoraink mellé, hogy a velünk lakó, kenyér színében rejtezett Krisztust megvédjük, minden gyalázattól és megvetéstől

Nagy Károly 

C. apát, ker. esperes, kanonok, plébános  

  

Nyílt levél Kuncze Gábornak

Te embernek nem nevezhető szánalmas lény!

A magyar büntetőjog amolyan szarból várat formázni akaró katyvasz. Szalonképesebben kifejezve: fából vaskarika, mint azt tudjuk évek óta. Hiszen a nemzeti elkötelezettségből bizonyos rongálásokat elkövetőt terroristának bélyegzi, míg a liberális alulművelt Soros-katonát hagyja rongálni, hagyja állami hivatalok épületeit összefirkálni, összefesteni.

Ám, nem csak efféle kettős mércét biztosít a mi törvénykezésünk, hanem másik félét is. Ha például a Menorát vagy a Szent Tekercseket gúnyolná egy fotón valami megátalkodott antisémita, akkor lenne bizony olyan kravál, amilyet a világ még nem látott.  Ha keresztény jelképek gúnyolásáról, keresztény temetők rombolásáról, keresztény emberek megalázásáról becsmérléséről van szó, akkor a jog néma, mint a sír... Magyarországon is immár!

A vallási jelképek védelmét elutasította az országgyűlés, pedig 2015 januárjában Harrach Péter beterjesztette azt… bölcsen előre látva…  

A régi Btk.-ban szerepelt a lelkiismereti és vallásszabadság sérelmére elkövetett tettek szankciója, az újból azonban kimaradt, azzal az alantas hivatkozással, hogy a tágabb kört jelentő emberi méltóság védelme tartalmazza ezeket az elemeket.

Te magát az Eucharisztiát, azaz Jézus Krisztus testét és vérét gúnyoltad ki azzal a fotóval, amelyet facebook oldaladra kitettél. Milliókat, százmilliókat sértesz ezzel, hiszen a katolikus vallásban az Eucharisztia a legfőbb, legszentebb titok, a Mysterium fidei, maga Jézus… mint írtam. S ezt te magad is tudod, hiszen a piaristáknál sem tanítottak mást. Nálunk a szentendrei ferences gimnáziumban is így hittük, tudtuk és tudjuk azóta is. Protestáns testvéreinket is megaláztad, mert bár ők másként ünneplik az utolsó vacsora emlékét, ők is Jézus testét veszik magukhoz abban a piallanatban...

Nem rántok kardot, hogy füledet levágjam, mert Péternek sem engedte meg ezt az Úr saját védelmében. Ám, embernek nem tudlak nevezni azok után, hogy az én Uramat gúnyolod, az én esztergomi érsekemet gyalázod. Jézus világosan megmondja, hogy mit kapnak a te-félék, s mit azok, akik félik az Istent. 

Javaslom tehát neked is Kuncze Gábor, mint javasoltam Beer Miklósnak is: – Tartsatok önvizsgálatot és bánjátok meg a bűneiteket, mert közel van az Isten országa. Mondom ezt úgy, hogy magam is tartom magam ehhez!

Ne maradj féreg, kérj bocsánatot, és ne szólalj meg nyilvánosan többé, ne áruld el még egyszer az Urat, mert rád is csak azt mondhatjuk, amit Ő mondott Júdásra: – „Kár volt megszületnie”…

Stoffán György