Ha szólhatnék a Nemzethez…

Írásom egy esztendeje jelent meg. Azonban ma sem tudnék jobban és többet mondani ... ezért ma is aktuálisnak tartom, hiszen behelyettesíthető ma a nemzeti konzultációval és a tavaszi választásokkal az, amiért az írás egy éve megszületett.... 

Stoffán György / Fotó: Nyári Steindl Andrea

Magyar Testvéreim!

Tudják meg a liberális, szocialista-felforgatók, fenyegetők, hogy így érzek én, így érez egy magyar keresztény újságíró, aki ragaszkodik az európai erkölcsi értékekhez! Törhetetlen lélekkel, akár a szabadságom vagy épségem veszélyeztetésével, keresztény lelkületem minden törekvésével dolgozni akarok a romboló liberális értékpusztítás ellen, Hazámért, Istenért! Hirdetem most is, amit eddig harminckét éven keresztül hirdettem: – az Istent, a hazaszeretet, felebaráti szeretet, minden felekezeti, minden egyéni érdek és különbség nélkül. Azt hirdetem most is, amit hirdettem a kommunista diktatúrában, és a szocialista kormányok idején – a társadalmi, az isteni igazságokat és elveket. Ezek az elvek azok, melyek képesek a könnyeket letörölni és a szociális sebeket behegeszteni.

Magyar Testvéreim!

A jövő hét végén súlyos felelősséggel bíró esemény részesei leszünk. Olyan eseményben vehetünk részt kard és puska nélkül, amely nem kisebb súlyú, mint 1552-ben Eger védelme… ma nekünk a Hazát kell megvédenünk. Hogy a történelembe azt írhassuk: megnyertünk minden csatát, és megnyertük a háborút is! A Gondviselés szent titkába van írva, hogy mire volt jó az, hogy a megfáradt nemzet, roppant áldozatok és veszedelmek ellenére győzni tud a népszavazással. Igaz, nem úgy győz a magyar nemzet, ahogy győznie kellene: „nemzeti ügyben nemzeti összetartással!” Hiszen az ellenzéknek nevezett hazaárulók hazugságokkal vezetik félre a nemzet egy részét. Beleharaptak a szent földbe, már rágják a tisztesség és az erkölcs idegszálait, mint a féreg a friss növény gyökerét. Megosztanak bennünket. Távol van még a „Tedeum!” Ezért első szavam hozzátok szól – akik visszatértetek Igen-nel szavaztok magyar nemzetünk szabadságára…

Isten áldjon benneteket is, akik idegen földről is, a meghódított területekről is bágyadtan, de lelkesedésetek végső szikráját összeszedve – a nemzettel tartotok. De engedjétek meg, hogy még előbb üdvözletet, fohászt küldjek azokhoz, azokért, akik már nem szavazhatnak, de akiknek a példája révén áll fel ma a nemzet, hogy megvívja harcát a küldő és a belső ellenséggel szemben. Hányatoknak a lelkében ott van e példaképek hangja, üzenete… Száll a lelkem és megkeresem újra és újra ezeket a nagyszerű embereket, akik nélkül ma már nem volna hazánk. Örök nyugodalmat adj nekik Uram! Virrasszon felettük a mi szent hitünk és a keresztény magyar nemzet összetartása, béke és szabadságvágya, hűsége és bátorsága! …

De testvéreim, oszoljanak szét a fellegek, mert nem az Isten, nem a Gondviselő volt az, ki végiggázolt rajtunk és összesűrítette fölöttünk a napsugarat tőlünk elrabló felhőket! Százszor mondtam és írtam, majdnem börtönbe kerültem érte; hogy 10–15 embert akasszatok fel és vége lesz ennek a gyalázatos liberális hazaáruló világnak. Mert csak ennyien vannak azok, akik milliók lelkén és szívén: gyermeken, hitvesen, édesanyán és minden magvar szívén végiggázoltak…

Legyen úgy, mint régente: ne szégyelljétek édesanyátok mellé állni, vele együtt letérdelni a „Szegediek Segítő Asszonyának” oltára előtt! Ne szégyelljetek úgy tenni, mint régen, összekulcsolni a kezeteket – és könyörögni: bocsásd meg vétkeinket… legyen meg szent akaratod! … Legyen úgy, mint régen! Csak ez által lehetünk újból boldogok. E nélkül lehet talán különböző pozíciókat elérni, de nem boldogulhatunk. Nem azt mondom, hogy ne követeljetek jogokat. Van jogotok a Hazához! De ahhoz, hogy a Haza földjét élvezzem, ahhoz érdeklődés kell. Azt cammogó, lusta, beletörődő, felelősséget vállalni nem akaró lélekkel nem érjük el. Hogy ügyeinket jól végezzük, ahhoz elevenítő erő kell és az Isten! … Engedjétek meg, hogy széttárt karokkal imádkozzam az Írás szavaival: „Bocsásd beléjük a Te Szentlelkedet és újjászületnek és megújul a föld színe!..” Hogy tudjatok újból örülni, újból szeretni, újból érdeklődni és ezáltal tudjatok újból boldogok lenni. Így megújhodva lélekben, kezdjük magyar keresztény testvéreim – a múltat megátkozva – kezdjük az új Haza építését!

Új haza! Milyen haza? Ezekben látom az új hazát: 1. független önállóság, 2. a nagy békének megteremtése, 3. a nemzet és a vele együtt élő nemzetek egészséges egyensúlyának megtartása, hogy ne mondhassa meg senki, kivel éljünk együtt, s hogy határainkat ne bolygathassák hívatlan gyilkosok, értékrombolók.

Ez a magyar Szentháromság, amelyet ha iparkodik a kormányunk diadalra vinni, én minden erőmmel buzdítom magyar testvéreimet ennek a támogatására!

S most áttérek a legégetőbb kérdéseire. Úgy-e van jogom ehhez, mert „én” vagyok, van jogom, mert „magyar” honpolgár vagyok, van jogom, mert „íróember” vagyok. – Tehát ha úgy tetszik – mint magyar írónak jogom van hozzá, hogy mindazon dolgokat, melyek a társadalomban szóba kerültek – itt, írásban, maradandóképpen szóvá tegyem. Mit szólok hát a most röpködő jelszavakhoz: emberi méltóság, liberalizmus, migránsbefogadás, testvériség, szakszervezet, köztársaság, internacionalizmus?

Mi a szabadság? A szabadságnak rajongói vagyunk! Azért ráztam le magamról mindazt, ami lenyűgözött; azért vettem magamra az írás, a tanítás keresztjét. Szeretem a szabadságot. A szabadságot! Nem a szabadosságot! A durva lélek azt gondolja, hogy a szabadság az, ha foghatja botját és ablakokat beverhet.

A szabadság az, ha követelem az életet önön magam számára és – megadom másoknak is! – Jézus mondotta, hogy az a szabadság, melyet Ő hirdetett, tettekben nyilvánul. Tehát már két évezred előtt megmondta Jézus, mi a szabadság. Ez: „Amit nem akartok, hogy nektek tegyenek, ti se tegyétek másoknak!” – Ha nekem nemes valami, ne bántsa senki; ha nemes, amiben a másik jár, nincs jogom, hogy én őt abban a meggyőződésben bármiképpen megakadályozzam. Azonban ha erkölcstelen és ártó, megbotránkoztató és hazaellenes, akkor büntethessem akár magam is. Akkor meg kell akadályozni, mert a szabadságot védeni kell mindazoktól, akik más értékrendjük alapján a miénket el akarják pusztítani.

Ne legyen hát szabadosság Magyarországon és ne legyen pusztító gyilkos erő sem! Ne legyen egyneműek között házasság, ne nevelhessen gyermeket a szodomista, a beteges hajlamú, s ne lehessen irányadó a liberális értékrombolás jelszótömege és politikai korrektségnek nevezett értékrombolása. Szabadon, a keresztény erkölcsi normák és Jézus szabadsága alapján akarjunk élni. Erről is szavazunk október 2-án.

A testvériséget is emlegetik manapság azok, akik gyilkos szellemi eleik ostoba szlogenjeit összekeverik a keresztény értékrenddel s minket, keresztényeket akarnak a szeretetre, egymás megbecsülése tanítani.. Tehát, félre a békétlenséggel! Én is hirdetem, hogy ne legyen széthúzás köztünk. Legalább tűrjük meg, ha már nem is szeretjük egymást.

Évtizedek óta, mint író, újságíró igyekszem védője lenni a liberális és szocialista szennyáradattal szemben hazámnak és egyházamnak. Hiszen nehélz elmagyarázni a magyar- és keresztényelleneseknek, hogy mi magyarok egy édesanya gyermekei – testvérek vagyunk! Mi sem Galíciából, sem Romániából nem jöttünk! Édestestvérek vagyunk! Nem vagyunk hazátlan bitangok a Kárpát-medence egyetlen táján sem! Mi megvédtük azokat, akiket üldöztek más országokban, mi iskolát adtunk a velünk élő nemzetiségeknek, befogadtuk a zsidókat, a lengyeleket és mindenki mást, akinek az élte veszélyben volt. Bújtattuk azokat, akik egy-egy háború alkalmával vallásuk vagy nemzetiségük miatt kiszolgáltatottakká váltak. Cserébe ország-rablást, halált, hazugságot, vádaskodást, kitelepítést, börtönt és rágalmakat kapunk és kapunk immár 96 éve egyfolytában.

Ma a piszok és a gyűlölet ömlik ránk, mert a liberális és szocialista csőcselék fellázadt és újra végiggázolna rajtunk más nemzetek segítségével – de igazság mégis győzni fog! Javunkra tanúskodnak a fájó nyugat-európai terrorcselekmények, az erőszak, tömegek fenyegetése városok és országok elvesztése. Arat a megszállók kaszája…

Hivatásom és felelősségem teljes tudatában mondtam ezeket, és figyelmeztetek mindenkit: ne csűrje-csavarja, magyarázgassa rosszakaratúan szavaimat, mert le van írva minden, szóról-szóra. A szennymédia, a testvériség helyett a gyűlöletet hirdeti, – de ez is pusztítja majd el őket, hiszen gyűlöletből nem lehet végtelenségig erőt kovácsolni. Az emberek megunják, elegük lesz a lázítókból és elkezdenek világosan látni. Mi békére szomjasak pedig megkapjuk a békét! Ha nem tudjuk egymást szeretni, legalább tűrjük meg egymást. Ennyit kívánok, ennyit követelek a nagy Szeretet – Jézus nevében. Nálunk nem tudják felforgatni az igazi szabadság, testvériesség eszméjét ezek a szeretetre képtelen szocialista és liberális erők. Visszahat rájuk az emberek felháborodása, amikor a nép nagyobbik része így vélekedik: – Ti magatok, – akik a békétlenséget szítjátok –, ti magatok tüntetitek el magatokat és embertelen, ostoba, gyilkos eszméiteket a társadalomból, a politikából, a világból…

Néhány szóval megvilágítom még a köztársaság fogalmát, mert ez a szó a hazafiasságunk sírja újra és újra, pedig értéktelen rossz szlogen csupán, mint a nem létező demokrácia hajtogatása. !

A köztársaság mindenekelőtt gúnytárgyává tette a régi mondást: „Isten kegyelméből!” Uralkodni, országot vezetni nem lehet mással, mint erővel. Ezt az erőt nem a test adja! – Amint az édesapáknak, édesanyáknak, hogy a családban mind legyen, kell, hogy bennük legyen a tekintély – éppúgy, aki országot ural, abban is kell, hogy tekintély és erő legyen. Nem erő ez, nem szuronyerő, nem ágyúerő, nem is a nép adta erő! –, hanem valami más erő. Ez erőt jellemezzük e mondással:„Isten kegyelméből”. Hiába valaki akár köztársasági elnök, ha nincs ez benne! Enélkül csőd felé indul az ország! Valami szellemi fölény ez, amely megtisztelteti a személyt és szentesíti a törvényt! – Ez a valami maga az Isten! Ha kidobjuk a kormányzó hatalomból, összeomlik minden… Összeomlik ezért Európa is…

A köztársaság hazafiatlanságba, internacionalizmusba vezetett. Mert nem vigyáztunk, hogy ez a forrongás, amely máig tart, amely  kivetkőztette a társadalmat magyar érzelméből és az internacionalizmus karjaiba dobta a társadalom egy részét! Mindegy ma már a szocialista és a liberális rétegnek, hogy kit szolgálnak, csak az ne magyar és ne keresztény legyen. Legyen magyarellenes, gyűlölködő, köztársaságpárti és demokrata!

Az internacionalizmus az, hogy egyenrangúsították, egyetlen lélektelen pénzimádó kapitalista, embertelen uralom alá vonva az egész világot!

Magyar Testvéreim!

Az igazságok, melyek akár társadalmi, akár természettudományi igazságok, azok igenis internacionálisak. Azok mindenkié, töröké, magyaré, franciáé, angolé. Így vallás, szellem, tudomány szempontjából „internacionalista” vagyok. De dacára, hogy a nagy igazságok lehetnek mindenkié – a nemzeti, a magyar érdekek – nem lehetnek mindenkié! Lehetek internacionalista tudásommal, vallásommal, de nem lehetek magyar meggyőződésemmel. Ez az én földi, nemzeti és hazafias érdekem! E magyar érdeket ápolom a milliók lelkében! Milliók! Ne zavarodjunk hát bele az internacionalizmusba! Ez – mint látjuk a baloldal magatartásán és a liberálisok nemzetgyalázó viselkedésén –, hazánk feladása! Azt látjuk, hogy azok, akik kínálgatják nekünk az internacionalizmust, az angolok, a németek, franciák, a belgák – elvesztették hazájukat? A legnagyobb fokban nacionalisták voltak, de feladták önmagukat, feladták hitüket, és történelmüket! Mára elveszni látszanak a muszlim megszállásban… Bennünket; szegény kis nyomorgatott országot, is erre akartak rávenni, azokkal a hazaáruló senkiháziakkal, akik azt hazudják, hogy csupán 1000 embert kellene befogadnunk… a muszlim világ, a gyilkos terror karjaiba akarnak dobni bennünket is, hogy megszűnjék a keresztény ország, megszűnjék a magyarság a Kárpát-medencében. Ehhez találtak minden társadalmi rétegben árulókat. Már pedig a mi, magyar Hazánkat nem adhatjuk fel! Ezért kérem az ország lakosságát, kérem nemzetünk minden tagját bárhol éljenek is a világban, hogy egy hét múlva szavazzunk, védjük meg Magyarországot, legyünk Nándorfehérvár, Mohács, Eger, Temesvár, Szigetvár hőseinek méltó utódai, s mutassuk meg a világnak, hogy még mindig „él nemzet e hazán!” Mutassuk meg a világnak, hogy van egy nemzet, amely akkor is egységes tud maradni, ha országát feldarabolják, ha a szocialista söpredék nemzetünket szétzavarta a világ minden tájára… A haza védelme ma egy NEM-szavazattal megoldható… nem kell kard és kasza… nem kell életet áldoznunk, csak el kell mennünk szavazni arra, hogy idegenek, idegeneket ne tudhassanak idetelepíteni, hogy ne ismétlődhessék meg Trianon. Ha nem teljesítjük október 2-án kötelességünket a haza és utódaink érdekében, méltatlanok vagyunk arra, hogy hazánk legyen, s elmondhatja rólunk az utókor, hogy ennél a nemzedéknél aljasabb és ócskább nemzedéke nem volt a magyarnak, mint ez, az utolsó… Nem válhatunk olyan értéktelen és aljas férgekké, mint az ellenzéknek nevezett árulók, akiknek se istenük, se hazájuk, se lelkük, se világos értelmük nincs.

Isten legyen irgalmas és kegyelmes hozzánk, fordítsa felén arcát, s világosítsa meg értelmünket, hogy a Tőle kapott országot megvédjük és így adhassuk át az utánunk jövő magyaroknak… Ámen!

A felhívás megírásához segítségül hívtam P. Zadravecz István ferences püspök Szegeden, az Alsóvárosi Ferences templomban 1918. december 1-jén elmondott beszédét…)

Stoffán György

„Göttinga” pusztulása (novella)

Göttingeni muszlim imaház

A professzor épp arról tartott kiselőadást a vendéglő felé tartva, hogy a magyarok milyen értékekkel halmozták el a göttingai egyetemet, már évszázadokkal ezelőtt… – Tudják, olyan ősnyomtatványokat őrzünk itt, amelyekből egy-kettő van, vagy egy sincs az Önök Széchenyi könyvtárában. Az Erdélyből és a Felvidékről nálunk tanult deákok ajándékba hagyták az egyetemnek a magukkal hozott könyveket, s ma, a magyar emlékek tárháza páratlan az Önök elődeinek jóvoltából. Olykor kiállításokat is rendezünk ezekből a felbecsülhetetlen értékekből. – Ennél mondatnál a professzor egészen váratlanul valami után szaladt… lehajolt, felvette és egy még távolabbi szemetes edényhez ment, a felvett valamit beledobta, s fejcsóválva érkezett vissza a magyar látogatók körébe. – Bocsánat, de egy villamosjegy volt a földön… milyen emberek vannak… eldobálják a szemetet… – mondta a prof, és folytatta a kiselőadást, amelyet a jelenlévők jóleső érzéssel hallgattak.

A sétáló utca valóban olyan tiszta volt, hogy – mint mondani szokás –, a földről lehetett volna enni. A régi épületek ablakaiban virágok, az utcasarkon egy verklis ember szórakoztatta a népen, s a kicsiny boltocskák előtt olyan emléktárgy-, és egyéb áru-kavalkád volt, hogy az ember, ha akart, ha nem vásárolt valami kis apróságot. Széles mosolyú eladók invitálták a népet a kávéházba, a vendéglőbe, a boltocskába… Igazi európai – de tagadhatatlanul csodálandó – német kép… Göttingenről… Aki valamelyik – még békés – nyáron itt járt, soha nem felejti el az ízléses cégéreket, a jókedvű és mosolygó emberek tömegét, a vendéglőből áradó ínycsiklandozó illatokat, az utcazenészek dalait, s az elmaradhatatlan német népdalokat, amelyek a vendéglők kerthelyiségébe felszerelt hangszórókból, pont elegendő hangerővel gyönyörködtették a vendégeket.  Amolyan mesés, álomszerű volt ebben a városban járni. Hiszen ez a városka az európai kultúra egyik védőbástyájának számított…

***

Csenge nagy reményekkel készült ismét Göttingába. A régi emlékektől már a csomagolás közben el-elmosolyodott, s alig várta, hogy kedvenc kicsiny vendéglőjükben férjével elkölthesse a soha ki nem hagyott gyertyafényes vacsorát… a sült csülköt dinsztelt sauerkraut-tal és mellé a knödel… amelynek ízharmóniája mennyei volt… S persze mellé a Paulaner, amit egy néhány korty kellemesen szilvazamatú snapsz előzött meg, abból a fajtából, amelyet az ausztriai Stams környékén termelnek a ciszterek, ebből tartva fenn évszázados iskolájukat és az internátust. A kocsmáros is ennek az iskolának volt diákja, s azzal, hogy a ciszterek szilvóriumát árulja, segíti is volt alma materét. Pedig sokat kell utaznia egy-egy szállítmány beszerzése miatt… Igaz, majdnem arany-árban van a nemes nedű… de megéri.

Göttingeni egyetemi könyvtár (részlet)

Hamarosan megérkezett Béla is, s kedvesen sürgette nejét, mert még ki kell érni a pályaudvarra… – de holnap már A Ferstl-nél eszünk… – mintha tudta volna Csenge gondolatait. Tudta… hiszen az emlékekben pont az a csodálatos, hogy közösek… összekötnek, és sokszor még a hétköznapok taposómalmának a fáradságából is úgy emelnek ki, mintha ott volna az ember, ahol éppen emlékeiben jár.

***

A vonat beért a göttingeni pályaudvarra. Csenge és Béla elindultak a taxiállomás felé, s kicsit furcsa volt valami… valami, amit egy darabig fel sem fogtak. Más volt most a zsivaj, mások az emberek, s az elfogott beszédet sem értették… nem német szó töltötte meg a pályaudvar hatalmas terét. Gyorsan beszálltak a taxiba, amely elindult velük az egyetem felé. Közben a szállodában hagyták a csomagokat.

Csenge elköszönni jött Göttingenbe, mert nyugdíjba vonul, s a régi, egyetemi könyvész kollégákkal ezt személyesen akarta közölni, hiszen harminc-harmincöt esztendő közös munkáját így illik befejezni…

***

A hosszúra nyúlt beszélgetések, adomázások, emlékek felidézése és a szívfájdító búcsú utánra egy jó sétát és azt az áhított vacsorát tervezték. Elindultak hát az egyetemről gyalog, mint annyi éven át mindig, amikor a munka kiszólította Csengét e csodálatos városba.

Fokozódott a rossz érzés, amikor elindultak. Ugyanazt látták mindenütt, mint amit a pályaudvaron. Arab viseletű nők és férfiak… zsibvásári hangoskodás,… s amikor Bélát majd fellökte egy ilyen „menekült”, Csengébe, mint a villám csapott a drámai felismerés. Az arab férfi ugyanis nem volt hajlandó kitérni az épp kirakatot néző férje elől, hanem kézzel lökte el úgy, hogy Béla kis híján befejelte a kirakatot. S mert meglehetősen hirtelen haragú, németül szólt e „menekült” után… mire az visszafordult és azt sziszegte Béla arcába: – Ez az én országom már, és ha akarom, a nyakadat is elvághatom büntetlenül… – majd továbbsietett az iker-babakocsit toló, csadort viselő asszonya után… néhány arab férfi pedig ott röhögött Bélán, egy padon ücsörögve.

Díszkút

Csenge nem hallotta mit mondott az idegen, de látva Béla elrettent arckifejezését, sírni kezdett… Az őszi szél meg-megmutatta, hogy immár elmúlt a nyár, s a magasba emelte a szemetet, amellyel tele volt az utca. Újságlapokat, mindenféle csomagolópapírt, papír zsebkendőt és ki tudja még mit kavart a szél hosszan Göttingen sétálóutcájában… Hol van már az az egyetlen villamosjegy, amit egy illetlen turista eldobott… s amelyet a professzor oly nagy igyekezettel vett föl a földről, hogy a szemetes kosárba tegye, otthagyva ez időre még a hallgatóságot is…

Miközben Csenge könnyeit törölgette, s Béla remegett a tehetetlen dühtől, befordultak a mellékutcába, ahol kedvenc kisvendéglőjük volt. Az utcán nem járt senki, s messziről nem lehetett látni a napernyőket, amelyek a vendéglő előtt megszokott látványt, mintegy csalogató reklámot is jelentettek. Amikor odaértek olyan érzés nyilat beléjük, amelyet soha addig nem érzett egyikük sem. A vendéglő ajtaja bedeszkázva, a nagy üvegportál szintén szálkás deszkákkal beszögelve… A betört portálüveg szilánkjai még ott hevertek a földön…

Nem szóltak egymáshoz egészen a szálloda bejáratáig… Csenge a recepcióst megkérdezte, mikor megy a legközelebbi vonat… el innen… haza… a békébe... Budapestre…

Stoffán György

Betegen, megalázva… avagy stomával nincs fürdés?

Marák István... az emberi butaságból megalázott embertársunk... 

Az embertelenségnek vannak fokozatai. Az olvasóra bízom, e fokozatok közül hová sorolja barátom megaláztatását.

Történt pedig, hogy az esős őszi napot az AGÁRDI GYÓGY- ÉS TERMÁLFÜRDŐ-ben tervezte eltölteni az életnek különösen örvendő barátom, Marák István, besnyői lakos. Öt éve gyógyultan, de stomával él, s ennek a betegségmaradványnak a kellékeit jól ismeri, mint azt is, hová mehet és hová nem – egészségügyi szempontok alapján. A nevezett fürdő nincs a tiltólistán, hiszen húsz éve idejárnak feleségével.

2017. szeptember 17-én is ellátogattak kedvenc fürdőjükbe, ahol mintegy tíz perces ázalgás után a fürdő egyik alkalmazottja nagy bocsánatkérések közepette közölte, hogy stomával nem veheti igénybe a szolgáltatásokat, és a belépőjegy árának visszavétele után távozzon… az utasítást a fürdő ügyeletes vezetője, Szigetvári Orsolya adta, ám a törzsvendég ekként való megaláztatásáért az utasítást betartani kénytelen alkalmazott sem értett egyet, hiszen ilyen, itt eddig soha nem fordult elő.

Eddig a történet, amelynek minden bizonnyal folytatása is lesz, hiszen végzetes tudatlansága nem mentesíti az ügyeletes vezetőt, aki emberi méltóságában, szabadságában alázta meg a vendéget… az embert. A beteget, akinek felsége zokogva hallgatta végig István elbeszélését. Zokogva, mert azt a kínt, amit a betegség alatt a család végigélt, csak ő ismeri… Az üggyel a dunaújvárosi ILCO Egyesület is foglalkozik.

Jobb volna szeretettel és megértőn viselkedni azokkal, akik betartva a szabályokat, vissza akarnak illeszkedni az egészséges társadalomba. Ez esetben nem tapasztaltunk az emberséget…

Stoffán György

Migráns-ügy, keresztény szemmel

Forrás: CTV – Vatican

Nem mindennapos helyzet alakult ki Európában, amikor a migránsáradattal szemben nem a klasszikus határvédelmi és törvényeket betartató szellemben jártak el, hanem a liberális árulás szemlélete alapján a „befogadás”-t hirdették meg mind világi, mind egyházi részről, s ezt az elmeháborodott elképzelést megfűszerezték evangéliumi idézetekkel. Ebből egy teljesen elmebeteg és meghasonlott helyzet alakult ki, amelyből egyre nehezebb kikászálódni, mert hazugságokra és félretájékoztatásra épült az egész mai európai rendszer.

Hiába volt Köln, Párizs, Nizza, Brüsszel, hiába ölték meg Jacques Hamel atyát, hiába erőszakoltak meg fiatal fiúkat, védtelen lányokat és asszonyokat, épp temetőt látogató matrónákat, a beteges migráns-simogatás nem maradt abba sem egyházi, sem világi részről, hanem újra és újra egy hazug magyarázkodás, indok kap lábra…

A baj az, hogy miközben ez a liberális, és Krisztus tanításával hamisan „takarózó” szemlélet lassan Európa végét hozza el, senki egyetlen szóval sem próbálja védeni egyházi vagy világi oldalról az európai embert, az európai nők méltóságát, az anyaságot, a gyermek szentségét, a keresztény értékrendet.

Ma a félelem, a hazudozás, a liberális világhatalmi elképzelések jól fizetett követése vezérel mindenkit. Ám, sem az igazi okokat, sem az Európai ember védelmét, sem az valódi keresztény szemléletet nem képviseli senki. Európa ma egy hatalmas ön- és közveszélyes betegek, ápoló nélküli bolondháza. A visegrádi négyeken kívül még a védekezés sem merül föl egyik állam vagy az Unió a vezetőinek aberrált, beteges agyában. Csak a migránsok emberi jogait, a letelepítésük, elosztásuk forgatókönyvét próbálják az európai lakosság érdekeivel ellentétben Európára erőltetni. A keresztény egyházak pedig asszisztálnak ehhez a gyilkos és öngyilkos folyamathoz.

MI is a hiba voltaképpen?

A hazudozás elsősorban. Hiszen a tömeges európai megszállás, amit a zöldhatáron, papírok nélkül beözönlő emberek milliói követnek el semmiképpen nem nevezhető menekülésnek. Az sem igaz, hogy a világ 128 országából egyszerre volt „kénytelen” elindulni minden muszlim Európa felé, miközben az imámok Európa elpusztításáról prédikálnak a mecsetekben.

A menekült az, aki az első olyan országban menedéket kér, ahol nincs háború és életét nem fenyegetik. A menedékkérés persze papírokkal, és a kijelölt határátkelőknél kell, hogy történjék. Mivel pedig az európai kultúrát, az európai embert meg kell védeni, minden más határátlépést meg kell akadályozni. Az eszközök adottak, csak használni kell, mint ahogy évszázadokon keresztül használta is minden nemzete védelmére felesküdött hatalom. Azonban ilyen menekült alig van a beáramlott embertömegben.

A másik axióma, hogy a hazáját legtöbbnyire csak az hagyja el, akiben nincs kellő hazaszeretet, aki gyáva szembeszállni az ellenséggel, aki gyáva harcolni nemzetéért, a békéért. Hiszen látjuk, százezer számra jönnek hódítani a muszlim fiatal férfiak Európába, miközben lányok és asszonyok fognak fegyvert Szíriában is, a haza védelmében, a béke megteremtése érdekében. Nem jöttek el azok sem, akik vértanúhalált szenvedtek keresztényként szülőhelyükön. Eljönni tehát, csak azok tudtak, akik dollár vagy euró tízezreket kaptak azoktól, akik rávették őket Európa megszállására – saját érdekükben.

Mindez persze az USA demokráciaexportjának, és Sorosék aljas, Európát megsemmisíteni akaró mesterkedésének a következménye. Döbbenet viszont, hogy 500 millió európai ember sem képes ennek a helyzetnek a megszüntetésére. A nemzetállamok vezetői saját lakosságukat terrorizálják, s a muszlim fasizmust szabadjára engedve minden állampolgárt halálos veszélybe sodornak. Miért is van ez így? Mert a második világháború lezárása óta az európai embereket megfosztotta a liberális szemlélet a nemzettudattól, a hazaszeretettől, az erkölcstől, a szabadság megvédésének belső indíttatásától, a hittől, és mindentől, ami nemzethez tartozó, hazaszerető, hitben gazdag emberré tette az embert. A német nemzetet ezen felül a kollektív bűnösség aljas elve alapján szellemileg és lelkileg roncsolták össze azzal, hogy nácinak, antiszemitának stb… titulálták őket, beléjük oltva egyfajta kollektív lelkiismeret furdalást, amely az összes önvédelmi reflexüket lebénította… (Ezt próbálta eljátszani velünk, magyarokkal is néhány liberális szervezet, amikor előírták, hogy kinek állíthatunk szobrot, kit szerethetünk múltunk nagyjai közül, s akire azt mondják, hogy antiszemita volt, azt azonnal törölhettük „szoborlehetőségből”… Csakhogy… velünk, sokkal nehezebb volt elbánni és nem is sikerült egészen. Hiszen mi tudjuk, hogy sem a múltban, sem ma nem volna képes a magyarság olyan aljas tettekre, amilyenekkel megvádolták sokan és sokszor. Az egyes ember cselekedeteit pedig, nem lehet rávetíteni a nemzetre. Aki vádaskodik, az saját magán kívül senkit nem képvisel. Hiszen a történelmi mérce egészen mást mutat, mint amit szeretnek hangoztatni a magyarsággal kapcsolatban egyes szervezetek, személyek. Viták és parttalan vádaskodások helyett inkább azt tartom egészségesnek, amit magam is tapasztalatból leírhatok. Együtt „harcolunk” a mindnyájunkat halálosan veszélyeztető muszlim megszállás ellen azoknak a leszármazottaival, akiket szüleink, nagyszüleink mentettek meg a vészkorszak embertelen és aljas cselekedeteitől, a haláltól úgy, hogy saját életüket is kockára tették zsidó testvéreik érdekében.)

Vatikáni hozzáállás

Sajnos az európai muszlim megszálláshoz asszisztál a Vatikán is, amikor csatlakozik az „menekült” hazugsághoz ahelyett, hogy a határok védelmét és csak a kijelölt határátkelőkön érkező, üldözött keresztények emberséges ellátási rendszerének megszervezését sürgetné, valamint kiállna az európai kereszténység, a keresztény értékek, és a hívő európai nép érdekében. Ma ugyanis súlyos probléma, hogy a katolikus közösségek nem látnak egyértelmű iránymutatást egyházuk részéről migrációs ügyben. Ahány ország, ahány püspöki kar, ahány plébános, ahány segédlelkész, mind mást és mást mond, de legtöbbnyire homlokegyenest ellenkezően vélekednek az ismert és alapjaiban is téves vatikáni véleménnyel szemben. Az világos és egyértelmű, hogy ezt a problémát és az európai történelmet jól ismerő papság félelmei és véleménye tükrözi a realitásokat, nem pedig a törvénytelenül Európára rátörőket védelmező, a szeretetre és az irgalmasságra balgán hivatkozó pápai megnyilvánulások. Ugyanis a tények, az eddig elkövetett terrorcselekmények, és a megszállók ideérkezésének körülményei cáfolják annak a jó szándékú pápai megközelítésnek az alapjait is, miszerint ezek menekültek, rászorulók és nekünk kötelező támogatni őket.

Vannak persze egyes papi körök, amelyek magasabbra helyezik a pápa személyét, mint Jézus tanításait, mint a hívő európai nemzetek érdekeit, hiszen magam tapasztaltam, hogy amikor az egyház és a hívő nép érdekében, nem durván, de igazságérzetemnek világosan hangot adva bíráltam az argentin Bergogliót, néhány - barátomnak hitt - pap-ismerősöm nemtetszését fejezte ki. Pedig az egyházamhoz, katolikus vallásomhoz és Jézushoz hűen, az életemben pápai trónra került hét pápa közül csak egyet mertem bírálni egy olyan ügyben, amely nem egyházi, hanem politikai, és mind az egyház, mind a civilizált Európa végét jelentheti.

E jellemtelen támadások egyes papoktól bár csalódást okoznak, de nem tartom tragédiának, mert majd egy másik pápa másik véleményével is egyet fognak érteni és akkor részükről minden rendben lesz… hisz ők, mint a katonák, csak parancsot teljesítettek… ám ők, Krisztussal és az európai emberekkel szemben… ellenük…

Mi is lenne tehát a keresztény ember, a keresztény egyházak helyes magatartása?

Krisztus tanításának betartása. Befogadni, segíteni a keresztény üldözötteket, ha ezt ők kérik és a törvényeknek megfelelően járnak el. Imádkozni a megszállókért, hogy megvilágosodván ne azoknak a háborús elképzeléseit szolgálják, akik ideküldték őket, hanem a Szentlélek világosítsa meg elméjüket és akarjanak hazatérni békében. Imádkozni Európáért, hogy annak vezetői végre a helyzetnek megfelelően kezeljék ezt a problémát és elkerülhessük a vérfürdőt, amely ránk vár, s ne kelljen ölnünk, hogy megvédjük értékeinket, keresztény és nem keresztény embertársainkat, családjainkat, egyházunkat. Hogy ne a rettegés, a félelem és a gyűlölet uralkodjék el bennünk, hanem a józanság és a hit, az Isten iránti töretlen bizalom és hűség. Mentsük meg magunkat a népszavazással, de merjük és tudjuk azt mondani, hogy: „Uram bocsásd meg bűneimet, kezedbe ajánlom hazámat, népemet, Európát… hogy Te segíts elhárítani ezt a borzalmat. Ámen”

Stoffán György

Orbánt a börtönbe, avagy a szemöldökcsipesz-politizálás…

Néhány beteges hajlamú, hatalomvágytól szenvedő ostoba az egész országot sakkban tartani igyekszik. Utcai tüntetések, rendzavarások hazudozó liberál-bolsevik sajtóorgánumok, primitív és pénzért ostoba, de nagy hévvel elhazudott parlamenti felszólalások jellemzőek rájuk, s megdőlni látszik az a teória is, hogy csak a tanulatlan, primitív ember tud vérgőzösen gyűlölködni. A proliból lett tanult ember is tud meglepetéseket okozni... Hiszen a hatalomvágy és pénz utáni sóvárgás olyan alantas indulatokat vált ki, amilyenekkel eddig csak háborúk idején és/vagy előtt találkozhatott a társadalom. Figyelmeztető jel tehát mindnyájunk számára ez a magtartás, amelyet ellenfeleink tanúsítanak ma Magyarországon.

Miért is nem ellenzéknek nevezem ezt a csürhét? Mert a sajnos mára feledésbe ment tisztesség régen az ellenzékre is vonatkozott, s vonatkozik más országokban – máig. Ha a hazáról, a nemzetről és a nemzet érdekeiről kellett dönteni, akkor az ellenzék is a haza, a nemzet és a nemzet érdekei mellett döntött, odatette le voksát, s nem számított más csak az ország érdeke. Sajnos nekünk az ellenzékből is a legaljasabb jutott. Trianon nem vitte magával a társadalom szemetjét… mind itt maradt.

A kommunista és liberális szellemiség azonban egy lélektelen és ostoba kisebbséget hozott létre, amelynek sem nemzet, sem nemzeti érdek nem számít. Amíg toleranciáról, a másság tiszteletéről beszélnek, addig ők megvetik a másságot, senkivel szemben nem toleránsak, és ami a legfontosabb a mai pengeélen táncoló belpolitikai életben, hogy még gyilkolni is képesek lennének, ha erre módjuk lenne. A hatalomért, a pénzért. Zsigeri gyűlöletük a keresztény értékek és a magyarság iránt mérhetetlen. Jellemtelen hazudozásaikon, rágalmaikon és fenyegetőzéseiken kívül ma már kötelet, kivégzést, teherautóra feldobált nemzeti érzésű magyarokat vizionálnak, s talán ez szexuális kielégülést is nyújt aberrált valójuknak.

Talán az egykorvolt Jobbik elnökének, Zázrivecz Gábornak, Orbán Viktor börtönbecsukási víziója is különös örömet okozhatott, hiszen torzult arccal, emelt hangon beszélt erről  a Parlamentben.

A miniszterelnököt börtönbe küldeni akarók, a nemzetre primitív afrikai hordákat ráengedni kívánók, a kerítésbontók csoportjai minden bizonnyal betegek vagy velejéig gonoszak, hiszen mindent, ami magyar és keresztény, gyökerestül szeretnének kitépni, bármilyen áldozattal jár is e feladat, amelyet egy sátáni hatalom „Soros” névvel fémjelzett gonosz, harminc ezüstjéért művelnének.

Fiatal, tapasztalatlan embereket vonnak be, diákokat küldenek utcára, kommunista szlogenekkel igyekeznek hatni egyes társadalmi rétegekre, miközben hazudozásaikat szemrebbenés nélkül, talán önmagukkal is elhitetve harsogják szerte a világban. Fasizmust, antiszemitizmust, diktatúrát és a sajtószabadság hiányát öklendezik, miközben ők a fasiszták, ők a zsidógyűlölők, s ők igyekeznek saját diktatúrájukat kialakítani, amely diktatúra körvonalai már látszanak, amikor egy-egy szerkesztőségbe betörnek vagy a nyugdíjasok zaklatásából... de az utcai - feltűnősködésnél nem több - zavargásaik is erre utalnak.

Mindazonáltal, mégis nagyon is veszélyes az, amit tesznek, és veszélyessé válhatnak mind saját magukra, mind a társadalomra, az egyénre vonatkoztatva. Hiszen a megátalkodott és pénzért mindenre képes „vezetőik” a háttérből akár gyilkosságokra is ösztönözhetik a diákokat, a politikailag képzetlen és tudatlan, befolyásolt embereket.  

A megtévesztés és a gyűlöletkeltés mesterei ezek a niemandok, hiszen az emberi rossztulajdonságokra építenek: – A kapzsiság, az irigység, a bosszúállás, a hatalomvágy és a pénzéhség, a lázítás, a félrevezetés az eszköztáruk, amellyel igen mesterien kufárkodnak, s ismerik azt a társadalmi réteget, amely ugyan a mai kormánytól, annak lehetőségei szerint mindent megkapott, ám arra sarkalják e réteget, hogy elégedetlenkedjék. Teszik ezt folyamatos és leplezetlen hazudozásokkal bankszámlákról, vagyonokról, a „néptől elvett” milliárdokról. Érv-, és indokként pedig azokat a sajnálatos állapotokat emlegetik, amelyeket Gyurcsány rablókormánya teremtett – egészségügy, bérek, hitel-károsultak…  

Az aljasság mesterei ezek a sátáni pénzből finanszírozott gazemberek, akiknek a vér és az áldozat semmit nem jelent, csupán a pénz és a hatalom… hiszen nem ők mennek az utcára, nem őket verik, lövik agyon, és nem ők halnak meg… ők csak a háttérből vezénylik az ostobákat, a félrevezetetteket, a „bulira éhes”, „világmegváltó” fiatalokat.

Amikor tehát a kormány keményebben lép majd fel ezekkel szemben, akkor nem csak a békét akarók tömegeit, a magyar értékeket, a nemzetet féltőket védi meg a kormány, hanem azokat a fiatalokat és magyar polgárokat is, akiket ez a nyomorult áruló söpredék, Soros-pénzen áldozatul küld az utcára tüntetni, esetleg meghalni.  

Veszélyességük a gerinctelenségük okán is mérhető, hiszen amint táblákon hirdetik mikor kinek érzik magukat, úgy ha az iszlám elárasztaná országunkat, akkor ők azonnal iszlám vallásúvá "avanzsálnának", s mint ilyenek, hatalmukat megtartva irtanák tovább a magyar keresztény többséget! Mert nekik sem hazájuk, sem identitásuk, sem vallásuk nincs. Csak vannak. Liberálisként, értékrombolóként. 

Elvárható, sőt a kormányra nézve kötelező is tenni ez ellen a gyilkos horda ellen, mert a magyar történelemben úgy tűnik a török hódoltság és a nyilas, majd kommunista aberráltak óta most jelent meg újra a Sátán, felhasználva a beteges hajlamú, aberrált álmokban ringatózó senkiket, árulókat, idegeneket. Tanulva a történelem sötét oldalaiból, remélhetőleg élünk Gyurcsány Ferenc 2006-ban írt receptjével, de mi az Alaptörvény szerint rendet teremtve elejét vesszük a vérontásnak, a kegyetlenkedéseknek, a lázadásnak, amelyek verbálisan már jelen vannak a társadalomban.

Erős a nemzetközi nyomás, már-már elviselhetetlen az egymás ellen való acsarkodás, ám az emberi aljasság és a „szemöldökcsipesz-politizálás” ellen nem lehet észérvekkel harcolni. Mint ahogy a proli házmesterrel sem lehet Mozartról és koráról zenetörténeti vitát folytatni. Ugyanis nem tudja ki volt „az a” Mozart… 

Stoffán György

Nyílt levél a gyűlölködő románoknak

Stimate domnule presedinte Klaus Johannis,

Nem értem a napjainkban zajló erdélyi eseményeket. Ismét a primitív ceausescui éktelen magyargyűlölet, iskolabezárás, a magyar oktatást nehezítő ostoba törvények (most az alsó tagozatos gyermekeket és tanítókat szorongatják, hiszen egyetlen tantárgyhoz sincs tankönyv és munkafüzet, így a törvény szerint nincs amiből tanulni és tanítani 3.-4. osztályban...), katolikusellenesség… és sorolhatnám mindazt, amit Önök ma az erdélyi magyarság-székelység ellen elkövetnek. 

Érdekes és jellemző az, hogy mint magyarországi sváb ember írok nyílt levelet egy erdélyi szász embernek, aki nem utolsósorban Románia elnöke is egyben – s magyar ügyben írok Önnek, magyarul. Mindannyiunk érdekében!

Ilyen a mi Közép-Európánk, ilyen a mi közös történelmünk, amit láthatólag Önök nem értenek meg immár csaknem száz esztendeje. Ön sem akarja érteni, sem szászként, sem román elnökként. Hiszen a politika Önt is elsodorta egy bűzös és embertelen mocsár felé, amelyben egyetlen fontos dolog van mindössze: az önzés. Pedig, Ön a magyarok nélkül aligha lehetett volna Románia elnöke... mert a magyarok bíztak Önben.

Száz esztendeje lesz hamarosan, hogy egy nemzetközi diktátum Önöknek ítélte Erdélyt, annak minden székely és magyar lakosával, értékeivel együtt, s amelynek érdekében Önök szent esküt tettek, hogy a magyarság jogait nem csorbítják, hagyományait és kultúráját tisztelik. Ám, Önök 1918. óta csak szenvedést és halált hoztak a magyarság számára. Mint a tenger, úgy hullámzik az Önök magyargyűlölete. Hol jobban utálják az erdélyi magyarságot, hol kevésbé, pedig erre semmi okuk nincs, hacsak azt nem tartják oknak, hogy ők is szülőföldjükön élnek és ragaszkodnak őseik hagyatékához - mint Önök is és minden normális nemzet. A gyűlölet azonban átkos hagyaték. A magyargyűlölet állandó, annak az Önök lelkében csak a minősége változik.

Önök még mindig abban a beteges képzelgésben töltik a napjaikat, hogy egyszer csak jönnek a magyarok és visszaveszik Erdélyt. Mert Önök tudják jól, hogy a magyarság csaknem száz éve igazságtalanságban, Önök általi elnyomásban kénytelen élni, s ezen Önök nem pozitívan igyekeznek változtatni, hanem erkölcstelen módon a saját bűneiket ködösítve a magyarságot vádolják, rágalmazzák és nyomják el azzal a gyűlölettel, amellyel egy rabló viseltetik a kirabolttal szemben. Önök nem veszik észre, hogy egyazon sors vár mindenkire, aki ma a békekeresés és az összetartás helyett acsarkodik és ellenséget keres. Mindnyájunkra egyazon sors vár, mert bár jelenleg Önök nevezhetik magukat Erdély urainak, a világpolitika nem válogat… annak a földrajzi egység kell, minden értékével együtt. Ha ezen a földrajzi egységen nem tartanak össze az ott lévő hatalmak és emberek, akkor kipusztítják őket… Önök úgy tesznek ma, mint egy elmebeteg bolha, amely társával azon vitázik a kutya hátán, hogy kié a kutya…

Pedig volt néhány nap az elmúlt száz évben, amikor arról tett tanúságot a román nemzet, hogy tud és akar békében élni. Igen, a forradalom néhány napja volt ez. Ön már nem emlékszik azokra a napokra, amikor Karácsonykor a román TV-ben a „Stille nacht” és a „Mennyből az angyal” egy műsorban szól a román karácsonyi dalokkal? Nem szebb és reményt keltőbb volt az a pár nap?

Mi tört Önökre ma, hogy őrült és beteges módon gyalázzák ismét az erdélyi magyart, hogy a magyar gyermekek jövőjét is kockáztatva iskoláikat teszik lehetetlenné, hogy nyelvében korlátozzák a magyart még a fennálló törvények ellenére is? 

Önök keresztények Elnök úr? Az Önök magyarellenes és gyűlöletet hirdető ortodox egyháza, amely generálja ezt a magatartást immár több mint száz éve, milyen jogon vallja magát kereszténynek? Miért használja ez az egyház ócska szektaként templomait arra, hogy egy másik nemzet fölé emelkedjék és egy másik nemzet megsemmisítésén dolgozzon? Miért nem akarnak Önök és az Önök papjai a krisztusi szeretetben élni? Miért akartnak Önök és az Önök papjai elkárhozni e szeretetlenség és gyűlölködés alapján és okán? Hiszen istenkáromlás az, amit tesznek, mert Jézus véres keresztjével vernek véresre egy másik nemzetet, hamisan vádaskodva és hazudozva a magyarságról. Elnök Úr! Nem félnek Önök Istentől?  

Közeledik az Önök számára oly nagy győzelemnek, Erdély megszállásának századik évfordulója. Az idő azonban nagyúr, és szinte mindent megváltoztatott. Önök gyökeret vertek Erdélyben, fejlődik az ország… Nem volna-e jobb és előbbre mutatóbb, ha gyűlölködés helyett megértést és toleranciát mutatnának a magyarság felé? Ha a történelem előtt fejet hajtva, megértenék azt, hogy ami Önöknek ünnep, az a magyarnak gyász és fájdalom? Nem kellene inkább emberségesen arra törekednie Romániának, hogy a magyar és a székely – akik Önöket sem nem sértik, sem nem bántják – Önökkel békében, hitükben, nyelvükben és kultúrájukban élve boldogok lehessenek? Nem volna-e jobb az Önök lelkiismeretének is, ha tisztázódnék minden kérdés, és kéz a kézben, vállat a vállhoz védenék meg a közös hazát, az értékeket és a jövő biztonságát?

Nem örök az a hatalom, amely gyűlölködésre és hazugságra építi uralmát úgy, hogy még saját hitét is sárba tapossa a politikai előnyökért. Önöknek látniuk kellene, ha békét akarnának, hogy a magyar szereti a hazáját, nem ellenségeskedik, hanem épít és CSAK élni akar!… de sajnos, ha kell, kénytelen védekezni. Önöktől nem akarja és nem tudná elvenni Erdélyt senki, Önöket nem akarja bántani sem senki. S Önök egy olyan értékes nemzettel élhetnek együtt, amely nemzetért az Önök gyűlölködő és istentelen ortodox papjai naponta adhatnának hálát Istennek.

Igen, egy szásznak írok svábként, magyar ügyben, magyarul. Egy szásznak, akinek a nemzete a magyar királyoktól kapott egyedülálló jogokat nyolcszáz éve… akinek a nemzetét egy gyászos történelmi időszak téves magyar politikája megfosztott e jogoktól, s akik ezért a magyarok iránti érthető haragból hittek a román hegemónia hazudozásának, amely e jogokat visszaadni ígérte, ám ehelyett később, a kommunista, nacionalista román politika, ócska, eladható áruvá tette a szász nemzetet, amelynek anyaországa napjainkban válik semmivé…

Nem volna e jobb szásznak, románnak és magyarnak a béke és az összetartás Romániában? Nem volna-e jobb a szeretet és a békekeresés jövőt garantáló biztonsága, a gyűlölködés abszolút bizonytalansága helyett? S nem volna-e szebb gesztus végre kezet nyújtani az erdélyi magyaroknak ahelyett, hogy Vae victis-t ordítozva rugdossák tovább a sebesültet?

Kérem, gondolkodjék el Excellenciád soraimon… amelyeket reményeim utolsó erejével vetek papírra, azok által tán gúnyosan megmosolyogva, akik e reményt már  az Önök által okozott kínszenvedéseik miatt rég elvesztették…

Üdvözlettel:

Stoffán György író

Vastaps Csíkszeredában...

Nem tudom, lehet-e szebb és nagyobb ajándék, mint amelyet Ókovács Szilveszter főigazgató úr és a Magyar Állami Operaház tagjai nyújtanak a Kárpát-haza immár csaknem száz esztendeje idegen főhatalom alatt élő magyarságának... mert az, amit Erdély nagyobb városaiban tesznek, az az igazi nemzetmentés, az az igazi lelki-, és szellemi erőt adó áldozat.

Medveczky Ádám, a csíkszeredai, óriási sikert aratott előadás karmestere

A Magyar Államni Operaház társulatának Hunyadi László előadását Csíkszeredában volt szerencsém láthatni a minap, s ez a mű a magyarországi ember számára (is), a székely városban sokkal mélyebbrehatolóbban szól, sokkal többet mond, mint Budapesten.

Nem a történelmi események felidézése miatt, bár nagyobb szellemi erőfesztés nélkül is át lehetne írni a művet a mai magyar politikai eseményeknek megfelelő történetre... hiszen semmi nem változott – vagy mondhatnók – minden ugyanaz... Mindig voltak (és vannak) a nemzethez hű, a nemzetet szolgáló politikai vezetők, s mindig voltak rongy emberek, akik a nemzet ellenében az idegen hatalomtól vártak és várnak jólétet, pénzt, az árulásért járó gazdagságot... s ezért akár ölnek is, ha arra módjuk adódik (lásd; 1919, 1945-1998, 2017.). Ezt mind tudjuk, hiszen akár Erdély mai nyomorúságos helyzetét, akár a magyarországi rongy politikai ellenzék lelki és szellemi nyomorultjait nézzük, a pártütés jelen van és következetesen árt... 

Ám, ha pozitívan fogjuk fel nemzetünk Mátyás király meggyilkoltatása óta cseppet sem örvendetes és győzedelmes történelmét, örülhetünk annak, hogy mindezen áruilóink és rongy haszonlesőink ellenére mégis vagyunk – és maradunk – a Kárpát-hazában.

Mi sem bizonytja jobban a Fennvaló irántunk való szeretetét és kegyelmét, mint az, hogy a gyalázatos trianoni nemzetgyilkosság után száz esztendővel Erdély városainak lakossága vastapssal köszöntheti a Erkel operájának bemutatása után a budapesti Magyar Állami Operaház művészeit.

Eközben  Marosvásárhelyen  a magyar katolikus iskoláért tüntettek... mert a jelenleg regnáló román főhatalom – hagyományőrzésként – ismét ígért, de ismét nem tartotta be ígéretét, s az iskolakezdés előtt napokkal, magyar  gyermekek jövőjével kéjesen játszadoztva, nem adott engedélyt az eddig kiválóan működő magyar katolikus iskolának... a történet tehát egyik városban történelmi operaként, a másikban szomorú politikai jelenként tűnik fel... Erdélyben.

Legyünk azonban bizakodók és reménnyel teli szívűek. Az igazságot, a hitet, a megmaradást nem a kisstílű pártemberek, a megszállt területet foggal körömmel, hazudozással és aljassággal védők, az árulók és a pártütők garantálják... Ők örök vesztesek, hiszen a történelem ezt bizonyítja.

Számomra a csodák többet jelentenek... mert mint a nagyszerű karmester, Medveczky Ádám mondta Cskszeredában két felvonás között: – „Majd száz év után ez igazi csoda”....  

Igen! Isteni csoda ez, s ebben a csodában erős hittel kell bíznunk. Mert amíg Erkel muzsikáját vastaps kíséri Csíkszeredában (is), addig sem elkeseredni, sem feladni nincs okunk és jogunk... ha van hitünk!

Stoffán György

Abortusz, lombikprogram, genderelmélet … Veres-prédikáció

Ha Jézus ma élne, minden bizonnyal éppen úgy keresztre feszítenék, mint akkor, ama pénteki napon… 

Hiszen, augusztus 20-ától máig látjuk, hogy a katolikus hit tanítása elviselhetetlenné, érthetetlenné  vált a társadalom számára. Az a szomorú ebben, hogy nem csupán a hitünket nem értő, nem ismerő fogadatlan pró(vo)kátorok szólalnak meg a püspököt gyalázva és mindenféle ostobaságot harsogva e kérdésben, hanem katolikusok is berzenkednek bizonyos erkölcsi tanítások hallatán, megmagyarázva, hogy mert a világ változik, Jézusnak is kötelessége változni, illetve a mai embernek joga van a jézusi tanítások mai értelmezése szerint élni – katolikusként. Nos, a tévedés végzetes. Ugyanis a liberális világszemlélet, amelyet én inkább szalonképesített sátánizmusnak neveznék, aprólékosan kidolgozott lépcsőzetes rombolást hajt végre a világban.  A fő támadás ebben az aprólékos rombolásban az egyház és az Isten-ellenesség mellett a család, az érzelmek és a tiszta erkölcsök ellen irányul, hiszen ha nincs család, ha a gyermekvállalás liberalizálása és a gyermek létrehozásának szabadossága megvalósul, akkor a keresztény társadalmak alapja roppan meg, romba döntve keresztény létet, életszemléletet, jövőt. „¹⁹  (Mt.,5.)

Veres püspök tehát nem tett mást augusztus 20-án, mint egy alapvető krisztusi tanításra hívta fel a keresztény emberek figyelmét egy szentmise keretében, s efféle megtörténik minden nap a katolikus templomokban. Néha persze nem rossz, ha olyanok is hallgatják a katolikus tanítást, akik protestáltak ellene vagy nem is ismerték azt korábban…

Miért is hisztériázik a társadalom egy része? Mert szembe kell néznie azzal az alapigazsággal, hogy az emberi élet a teremtés nagyszerűségében rejlik, Isten akarata szerint. Bármilyen beavatkozás ellenkezik Isten akaratával és az isteni akaratból és emberi természetből fakadó teremtésben való részvétellel. Ha két ember – egy férfi és egy nő – tiszta és őszinte szerelme valamint Isten akarata egybeesik akkor, amikor az új élet megfogan, amikor az ember társa lesz Istennek a teremtésben. Ezzel szemben a lombikprogram miről is szól? Arról, hogy az ember, vélt tudásának birtokában képesnek gondolja magát felülmúlni az isteni akaratot és döntést. Pénzért. Mert az egész lombikprogram arról szól, hogy veszek egy gyereket magamnak… nagy pénzért, mert megtehetem.

Nem a már megszületett kicsinyek ellen szólt a püspök, és én sem ellenük szólok, hanem egy erkölcsi irány ellen, amely beletartozik a szalonképesített sátánizmus, azaz a liberalizmus lépcsőzetes térnyerésének programjába. Hiszen a lombikprogram ellentétesnek látszik az abortusszal, de egy tőről fakad. Egybetartozik. A finoman, „nem kívánt terhességnek” nevezett áldott állapot alanyát a „kedves mama” és a Hippokratészi esküt tett gyilkos bármikor megölheti, mert ebben az esetben nem számít embernek a megfogant élet. A lombikprogramban azonban a lefagyasztott sperma is aranyat ér… és ez benne a sátáni!

Épp olyan kettős mérce ez, mint az élet bármely területén tapasztalható „demokratikus” mércék. Minden a pénzen, az anyagiakon, a gazdasági előnyökön múlik. A bíráságoktól a kutatóintézetekig…

A lépcsőfokokat ismerjük tehát: – abortusz, lombikprogram, Gender-elmélet, szexuális szabad(os)ság, pedofilia…

A katolikus szemlélet hangoztatása persze stupid, idejétmúlt ostobaság, amely ellen azonnal fellép az államtitkár, a miniszter, s érdekes módon a liberális csürhe, a politikai ellenzék… mindenki, mert pap mondta, mert katolikus püspök mondta, mert Krisztus tanította egykor. A szomorú ebben, hogy már fel sem háborodom… és nincs is mit mondani azoknak, akik Veres püspök szentbeszédén elképedtek, akik kézzel-lábbal kapálódznak az evangéliumi igazságok ellen, akik megpróbálják társadalmilag pozitívnak beállítani a szalonképesített sátánizmus eme nagy eredményét… amely szerint: okosabbak vagyunk, mint Isten.

Azonban van egy ingyenes, és mindenki számára elérhető meddőség elleni megoldás, amelyről kevesen beszélnek, de azért létezik, és bizonyíthatóan sokkal többen voltak részesei a szülői örömöknek, ezáltal szegényen is, mint a méregdrága lombikban fogant gyermeki élet által.

 

A „rendelő” ott van mindenütt… még csak be sem kell térni sehová… Keresztény hitünk szerint ez a gyógymód a hit, amelyet bárhol egy-egy fohászban kinyilváníthatunk, és egy-egy fohásszal kérhetünk is általa… akár még gyermeket is! Ám az sem baj, ha elmegyünk és helyben intézzük kéréseinket. Csíksomlyó, Czestochowa, Mariazell, Máriaremete és sorolhatnám az "igazolt helyeket"…

Megoldásként a gyermektelenségre még egy lehetőséget kínál az Isten a gyermektelen magyar szülőknek: Dévát... ahol az örökbefogadással nem csak magunknak, hanem a kis, lehetséges örökbefogadottaknak is vágya és öröme a család. Arra emlékszik itt az ember, amit Jézus mondott: „Amit egynek tesztek a legkisebbek közül, azt nekem teszitek” (Mt 25,40). S mi volna nagyobb tisztesség, mint Jézusnak szívességet tenni? 

Augusztus 20-a megint jó bizonyítéka annak, hogy két lovat ülünk – vagy szeretnénk ülni – egy fenékkel. 

Szent István napján a katolikus hit egy apró szegmensét említette csupán Győr püspöke, s a társadalom nagyobbik része, amely az európai és magyar keresztény értékek védelmében hangoskodik, most mély egyetértésben a liberálisokkal olyan ocsmányul és ostobán támadta a katolikus püspököt, hogy az bizony párját ritkítja…mert hangja van, de hite nincs! 

Isten legyen irgalmas hozzánk, az "igen speciálisan" keresztény magyar nemzethez!  

Stoffán György