2017. augusztus 7., hétfő

Katolikus lelkiismeret, a pápa-ügy és a politika (csak beszélgettem Stoffán Györggyel…)


– Ön az utóbbi hónapokban többször írt arról a sokakat érdeklő és milliókat érintő problématömegről, amely ma egész Európát, de a világot is kizökkentette megszokott életéből. Gondolok itt vallási, politikai és belpolitikai ügyekre…
– Gyermek-, és fiatalkoromat a ferenceseknél töltöttem a Margit körúti kolostorudvarban. Ez természetes életvitelünkhöz tartozott, hiszen abban az időben, a kommunista diktatúrában is volt egy budai társadalmi réteg, amely igyekezett megőrizni és továbbadni azt az erkölcsi és hitbéli elkötelezettséget, szemléletet, világlátást, amely a hitnélküli kommunista diktatúrát megelőzően ezer esztendőn át éltette és megtartotta a magyar nemzetet és a vele élő nemzetiségeket. Az én családom is az ilyen értékmegtartó, értékőrző budai sváb-magyar családok közé tartozott. A ferences atyáktól, ezektől az Andrássy utat megjárt, nyomorékká vert, megkínzott, de hitükben kitartott öreg szerzetesektől tanultam meg, hogy az élet minden területén a tiszta lelkiismeret az, ami irányíthatja az embert. Ha a lelkiismeretem szerint rossz az, ami körülöttem folyik, annak hangot kell adni, azt bírálni kell, és ha lehet, utat mutatva el kell utasítani a rosszat, de úgy, hogy az elutasítás minél több emberhez eljusson. Ez az a szemlélet, amelyet ma is követek, s ezért vállaltam életemben olyan sokszor a faltörő-kos szerepét is, amiért sokan hülyének néztek. Igaz persze, hogy egzisztenciálisan nem használ ez az „elvhűség” – ami voltaképpen nem is az, hiszen az ember másképpen nem tud élni… ha megpróbálja, az olyan, mintha nem venne levegőt… abba belehal –, hiszen az igazságot kevesen tudják és akarják elismerni, elfogadni, kivált, ha kenyéradó gazdájukat bírálja valaki. Nos, röviden ez az, ami miatt ma egyre többször igyekszem alapvető erkölcsi, hitbéli és politikai témákkal foglalkozni.
– Mi az, ami a legnagyobb és legégetőbb ezek közül az Ön számára?
– Természetesen az, ami mindennek alfája és omegája. Az emberi tisztesség, a hit és a hazaszeretet ügye. Katolikusként súlyos felelősség hárul az íróemberre, mert olyan az írás és a cikk megjelentetés, mint a katedra. Illetve annál több, mert egy-egy cikkemet, tanulmányomat 60-70 ezre olvassák – ez nem önfényezés, csak tény! –, és ez hatalmas felelősség. Emellett figyelni kell másokra is, akik hasonlóképpen vélekednek, hasonlóképpen védenek értékeket, óvják a jövőt…
– Akkor meg merem kérdezni, hogy mi a véleménye arról a nagy port felvert ügyről, amely Bayer Zsolt megnyilvánulása okozott, és amelyet katolikus egyházi részről több válasz is negatívan ítélt meg?
– Katolikus egyházi részről nem követte Bayer kollégám megnyilvánulását semmilyen katolikus egyházi hivatalos válasz. Ha a Magyar Katolikus Egyház válaszolt volna, vagy tiltakoznék, akkor azt a választ Esztergom érseke, Erdő Péter fogalmazta volna meg, nem önjelölt fél-jezsuita pápafanok, akik elvtelenül és minden erkölcsi felelősségvállalás nélkül állnak ki olyan dolgok mellett, amelyek romba döntik Európát, az egyházat és a világot! Egy emberen igyekeztek ezek a felháborodottak kenetteljesen, de elég átlátszó és – kimondom – bizarr módon leverni a pápa iránt ma az egész világon és a bíborosi karban is megjelenő elégedetlenséget, negatív véleményt, bírálatot. Hiszen belekeverték a valóban rossz irányú és ostoba „Nagy figyelmeztetés” ügyét, és elkenegették megszólalásukban a tényeket, amelyek által ők maguk is áldozatokká fognak válni, ha nem krisztus parancsait és tanítását követik. Számomra nem érthetetlen, de megmagyarázhatatlan, amit e válaszok jelentenek. Mind a Katolikus Rádióban megszólaló ferences tartományfőnök, mind pedig a KÉSZ elnöke csak szította tüzet, hiszen ellenérveik nem voltak, csak bírálataik. Azt szoktam mondani azoknak, akik bírálnak, hogy „ne bírálj, cáfolj!” Nos, cáfolatot nem hallottam még azokban a dolgokban, amelyek miatt ma politikai bírálatok érik Vatikán állam fejét. Mert Bayer kollégám nem enciklikákat, és hitbéli megnyilvánulásokat bírált, hanem azt a politikai magatartást, amelyet ma jezsuita munkatársaival egyetemben folytat egy államfő Európa és az európai kereszténység, az európai értékek és ezzel az emberiség ellen. De talán lépjünk is túl ezen…
– Jó! Beszéljünk a belpolitikáról… Mi a véleménye a mai hazai belpolitikai felhozatalról, pártokról, pártvezetőkről?
– Ami a kormányt illeti, jók a benyomásaim. De hangsúlyozom, nem vagyok Fideszes. Csökönyös és tántoríthatatlan Orbánista vagyok. Egyetlen dolgot kivéve. Nem hiszek egy olyan eszmében, ami nincs és soha nem is létezett. Csak, mint utópia épült be az emberek tudatába, gondolatiságába. Ez az eszme pedig, a demokrácia. Mert amit a 20-21. században demokráciának neveztünk, az maga volt az embertelenség, a diktatúra, a hazugságvár, ami minden fals és embertelen rendszer önvédelmére szolgált, mert ezeket a rendszereket ugyanazok működtették, akik ma betelepítik Afrikát, kiirtani vágynak a kereszténységet stb… A „demokrácia” a liberalizmus kígyófészke. El kellene ettől rugaszkodni végre, és egy alkotmányos rend alapján működő nem diktatórikus, csak rend elvű rendszert kellene kiépíteni. Ma ez volna az önvédelmen kívül a legfőbb feladat. Minden más zsákutca.
– A jobbik és annak elnöke…
– Ne is folytassa… Nagyapám arra tanított, hogy vannak magatartások, amelyek megnyilvánulását követően, a továbbiakban épp olyan alacsony erkölcsi szintű az azokról folytatott vita, mint amilyenek ők maguk. Tudomást sem szabad venni róluk, nincs mit és miről beszélgetni velük és róluk összefüggésben. Nos, számomra a Jobbik és annak elnöke ez a kategória. Az ember a kanyaróról vagy a szifiliszről sem beszélget. A szellemi energiáimat inkább a pozitív, építő dolgokra, szeretetteljes gondolatokra igyekszem fordítani.
– És a többi ellenzéki párt és civilszervezet?
– Egyazon kategória a számomra. Egyetlen feladatom van velük szemben: ha támadnak, védekezni kell…
– A választások?
– Nem látok a jövőbe. Amit szeretnék, az világos. Mint katolikus ember, azonban az igyekszem elfogadtatni, feleleveníteni minden keresztény és keresztyén magyar honfitársam számára itt a Kárpát-medencében, hogy Istenhez forduljunk együtt és imádságos lélekkel az ellenség gyalázása és megvetése, a gyűlölködés helyett. Ha hitünk nincs, nem fogunk győzni. Mert maga a hit a győzelem kulcsa.
– Megírhatom azt, amiről itt beszélgettünk?
– Ha nincs jobb dolga…

Pálinkás István
Dunai Limes főszerkesztő
Forrás: Dunaújvárosi Hírlap,

Hétvége – 2017. 08. 05.