2017. június 22., csütörtök

Elnök, aki szétveri Romániát




Mielőtt bárki sértődöttségének adna hangot amiatt, mert oláhnak nevezem az oláhokat, megmagyarázom: – E korábban, időtlen idők óta használt nevüket Andrássy Gyula gróf változtatta meg, hogy egyesítse annak a majdnem nomád, és meglehetősen vegyes nacionálét magának tudó  társadalomnak a nevét, amelyről azt feltételezte, hogy európaivá tud válni, felzárkózik és akarja is e felzárkózást. Ez a szándék részben valósággá is vált, ha az erdélyi román társadalom egy részét vesszük górcső alá. Hiszen Erdélyben volt minta, voltak nemzetek, amelyek ipari, gazdasági, életmódbéli példával szolgáltak, s ezt a példát az erdélyi románság igyekezett is átvenni, eszerint élni, boldogulni. Ők a románok – nézetem szerint. Tőlük nem vitatom el az Andrássy gróf-féle elnevezést. 

Azonban, az a máig primitívségéről nap-mint nap, számot adó politikustársadalom, amely a hegyen túl a Regátban, azaz, az Ó-királyságban él, oláh maradt. Őket nem illeti a román elnevezés, hiszen pontosan olyan buta, primitív és szűklátókörű, mint amilyen volt Andrássy gróf idején. Ráadásul a bukaresti oláh politika, Európa legelmaradottabb, legostobább és leggyűlölködőbb politikája, s persze mindez abból a butaságból és babonás primitívségből eredeztethető, amelyet főként a nagyszakállú ortodox tanácsadók generálnak. Azok, akik ma is úgy űzik az ördögöt, hogy a kliens belehal, s úgy gazdálkodnak, hogy bizony a nép pénzét saját luxuséletükre fordítva használják föl. Igaz, nem olyan régen alaposan bele is buktak ebbe a Szentírásban is megtalálható bűncselekménybe, amely a vámosok és a farizeusok sajátja volt egykor. Ők tehát maradtak oláhok, hiszen semmi európaiság, semmi szeretet, semmi előrelátás, békekeresés nincs bennük. Csak a vak gyűlölet, a tudatlanságból eredő érzéketlenség, és a területi integritás ki tudja kiktől való féltése él bennük, hiszen tudják, hogy 1920-ban valamit elértek, de annak a súlyos és önmagukban éltetett átka „rajtuk és fiaikon”… akkor sem tudnának nyugodtan élni, ha egyedül maradnának a Földön…  

Most erdélyi szász elnökük van. Politikus abból a nációból, amelyről azt tartja a művelt világ, hogy „okos szászt és zöld tehenet ne keress!”. E bajor szólásnak élő és kézzel fogható bizonyítéka maga Klaus Johannis, aki a minap külföldről tiltotta meg a bukaresti oláh politikusoknak, hogy politikai okokból tárgyaljanak a magyarokkal, s a tárgyaláson esetleg felmerülő etnikai feltételeket meg se hallgassák. Johannis ezzel a felszólítással minden bizalmat eljátszott, s magát az oláh európaivá válást tette kockára. Hiszen, az oláh politikusok európaivá válását (és ma már nem a mai Európára gondolok, amikor európaiságról beszélek, hanem a hat évvel ezelőtti Európára… hiszen az oláh politikai a mai európai politikának felel meg!), kifejezetten és egyedül a megszerzett kisebbség megbecsülése, jogaiba való visszahelyezése és önkormányzatának elősegítése biztosíthatja. S mit tesz erre az erdélyi, egykor volt szász kisebbségi elnök? Szembeköpve saját nációját, s szembeköpve mind az oláhokat, mind a románokat… – tilt. Magyarán, visszanyomja az 1920-as nacionalista mocsárba a végre – még ha csak politikai érdekből is, de – felemelkedni, románná válni akaró oláh politikusokat, akik már-már elnyerték volna ezt az elnevezést. 

Johannis tehát egykor volt szász létére, ma Bukarestben a legnagyobb (vagy legbutább) oláh – "megtisztelő" címre tett szert. Hiszen sem szásznak, sem románnak nem lehet nevezni. Inkább mindkét náció legaljasabb ellenségének, hiszen az egyiket elárulta, a másikat ismét csúnyán lejáratta. 

Kitől félnek vajon ezek bukaresti percemberkék? Milyen kár érné őket, ha a magyarokkal és székelyekkel békében próbálnának élni és belátnák végre, hogy az ellenségkeresés a saját életüket mérgezi leginkább. Ők ébrednek rettegve, ők keresik azt, hol lehet újra és még nagyobbat rúgni a magyarságba, a székelységbe, s ők kutatják folyton-folyvást, hogy aznap épp kik akarják elcsatolni tőlük Erdélyt. S ők nem akarják levetni magukról – ott Bukarestben – a különböző jogos, de rájuk nézve nem kifejezetten hízelgő évszázados jelzőket. 

Ha román lennék, inkább azzal igyekeznék foglalkozni, hogy keressem a magyarok szeretetét, szolgáljam a magyarok érdekeit is, és nagy szavak (hazug állítások) helyett valóban törekedjem arra, hogy a román kisebbségi politika legyen irányadó és követendő a világ kisebbségekkel rendelkező országai előtt. Ugyanis az erdélyi román értelmiség is így látná ezt helyesnek. Elege van abból az őket is érintő magatartásból, amelyet Bukarest gyakorol. Mert az erdélyi román értelmiség ott él, és tudja, hogy a székely, a magyar nem marad hálátlan annak, aki segít céljai elérésében, életminősége javításában, alapvető emberi jogainak tiszteletben tartása mellett. A székely és a magyar nem ellensége a románnak, mert a székelyből és a magyarból hiányzik az ostoba és alaptalan gyűlölet, s nem tör mások ellen, legfeljebb, ha arra kerül a sor, védekezik. Ám azt sem jókedvében teszi, hanem védi saját kultúráját, hitét, iskoláit, hagyományait… a létét, az életét. S nem általánosít, ha bántják, ha támadják, hanem megnevezi azt, aki elköveti ellene az embertelenséget, amelyből 1920. óta kijutott neki bőven. Noha a magyar alapított iskolát először az oláh gyermekeknek… de nem is sorolom, mert felhánytorgatásnak tűnnék… az pedig nem illenék hozzánk.

A székely és a magyar Erdélyben és a Partiumban, békében szeretne élni, hiszen nem betelepedett, nem földfoglaló, hanem édesanyja ott hozta a világra, s messzi ősei is e tájon születtek… miért is volna bűnös, ha ragaszkodik ahhoz a nyelvhez, amelyen imádkozni tanították, amelyen megtanulta, hogy minden ember Isten teremtménye, s még az ellenségeit is szeretnie kell, ha magát kereszténynek vallja. 

Mit is ért ebből a bukaresti oláh, s mit ért ebből az az államelnök, amely saját, márkáért eladott népe szenvedéseit is sárba taposva nekitámad egy másik nemzetnek saját országában, a béke és az egymásrautaltság, a szeretet és az egyetértés helyett? Semmit, mert a szász ma a magyarság ellenségeinél képezteti magát, s ott mondják meg neki, hogy hogyan bánjon el a magyarsággal, de nagy pénzért még sajtótájékoztatót is tarthatott Amerikában… „imázsa” jobbítása érdekében. Csak két nagyon lényeges dolgot nem vesz észre a szerencsétlen buta szásza. 

Az egyik, hogy a saját nemzetének árt a legtöbbet azzal, ha nem az egységet és az összetartást keresi, ugyanis Románia egységét és szabadságát nem a magyarok és a székelyek fenyegetik, területi épsége nincs veszélyben… Romániát ma ugyanazok akarják szétverni, mint akik Magyarország ellen áskálódnak. Johannis háborúba sodorja országát… ami nem kis bűnként említtetik a világtörténelemben. Többen, ezért keményen megfizettek. 

A másik, hogy Románia sem lesz képes megvédeni magát az új honfoglalóktól, a pogány hadaktól, akik menekült köntösben hamarosan Johannis mostani tárgyalásainak eredményeképpen a Regátban kezdik majd új életüket. Mert Johannis ma Románia teljes elvesztését szolgálja, s bár néhány ostoba bukaresti politikus nagyhangon hirdeti a régen lejárt történelmi ostobaságát, miszerint Erdélyt nem adják el… Nem veszik észre, hogy Erdélyért ma nem áll sorba senki, hogy megvegye. A magyarok és székelyek pedig nem vásárolni akarnak saját szülőföldjükön, csak zászlóikat tennék ki, nyelvükön szólalnának meg, s iskoláikban taníttatnák Románia jövendőbeli erdélyi magyar értelmiségét, amely soha nem ártott a románságnak. 

Tartok attól, hogy a fentiekből a bukaresti oláh politikusok és a március 15-ét ócsárló részeges hajóskapitány is csupán annyit értenek, mint az eritreai néger, aki értetlenül áll a német bírság előtt, amely azért ítélné el, mert meghágta a német kecskét, s még egy autókipufogót is boldoggá akart tenni… 

Azonban bízom az erdélyi román értelmiségében (és itt nem a Maros megyei főispánra, vagy a vásárhelyi polgármesterre gondolok), amely értelmiség lát, hall és nincs benne primitív gyűlölködés. Csak békevágy és egy szabad, független, sehová sem tartozó, önálló Erdély szívmelengető jövőképe, amelyhez a szászból oláh politikussá változott elnök újabb erőt adott botor tiltásával… 

Stoffán György