Krumpli-mizéria és visszaélés Iváncsán, a Reálban…

 

Hétvégi bevásárlás. A slejfnire mindent felír az ember, aztán elindul megvenni, amit kell. Mivel alig van már maszek, adott, hogy az ember a legközelebbi rabló-multihoz térjen be. Nekem ez, Iváncsa, ott is a Reál. Mivel várom hétvégére a családomat, elsősorban krumplit, disznóhúst akarok beszerezni. Ám, a jelzett bolt vezetői, önállóan eldöntötték, hogy személyenként 2, azaz kettő kilogramm(!) krumplit vásárolhat mindenki. Az indok, hogy náluk olcsóbb, mint másutt, ezért lehet szerintük, a kormányrendeletet és minden normális elgondolást mellőző boltos-diktatúra.

A „náluk olcsóbb, mint máshol” állítás azonban nem igaz, hiszen a 460 és az 520 ft-os, szemmel láthatóan külföldről behozott, netán ukrajnai burgonya nem számít olcsónak. Gyorsan letettem hát arról, hogy itt vegyem meg a krumplimat. Irány Adony! Itt is 500 ft körüli árban volt a már kicsirázott, hibás, tavalyi pityóka, tehát ezt a lehetőséget is kihagytam, habár az eladók kedvessége jól esett. Felajánlották ugyanis, hogy segítenek kiválogatni a kellő mennyiséget. A krumpli minőségét látva, nem éltem a lehetőséggel. Benéztem hát az adonyi Sparba, ahol a 380 ft-os krumpli elfogyott már, cserébe azonban, volt öt szem, újnak mondott krumpli szép műanyag dobozban ezerkettőszáz forint/kg körül. Itt bár bizonytalanul ígérték, hogy délutánra talán hoznak az olcsóbb élelmiszerből, de inkább vártam két-három órát. Beszerző utam tehát, a közeli Pusztaszabolcsra vezetett, ahol a Sparban szintén volt az 1300 ft körüli „új” krumpliból. A hazai krumpli itt is hiánycikké vált… Végül örömömre, a maszeknál tudtam venni 10 kg krumplit 2000 forintért.

Az újkrumplis mese tehát, egy olyan üzleti vállalkozásból eredhet, amely korántsem tisztességes, mondhatni ócska gazemberség. A nagybani kereskedők és a cinkos boltosok pedig, hogy el tudják adni ezt a külföldi szemetet, eldugják a hazai, tavalyról maradt krumplit, így hamarabb elkel – ha elkel – a külföldről, fillérekért, ki tudja honnan behozott, mivel és hogyan kezelt portéka.

A legfurcsább azonban eme üzleti gazemberség mellett az, hogy a Rákosi-korszakra emlékeztető iváncsai Reálban, nem csak a krumpliból lehet két kilót vásárolni, de az eladók kapásból vagy tíz terméket felsoroltak, amelyekből egy vagy két liter, kilo vagy csomag vásárolható.

Ilyen körülmények között kérdés, mit tehet a szülő ha, három-négy gyermeket, idős családtagokat stb… kell a hétvégén jóllakatni? Netán tolókocsival és babakocsival felsorakoztatja a családot, hogy szombat és vasárnap ne maradjanak elegendő étel nélkül? Hol van ilyenkor a fogyasztóvédelem, és az egyéb ellenőrzés? Egyáltalán ki védi meg Iváncsán, az efféle kereskedelmi túlkapásokkal szemben a vásárlót, a családokat? A porciózó kereskedelem, békeidőben csak és kifejezetten a boltos, így a multi kapzsiságára vezethető vissza. Hiszen, azzal él vissza az iváncsai Reál vezetése, hogy habár a kormány kötelezte az akciózásra, ám abból az áruból, amely akció alatt van, ő maga határozza meg a vásárolható mennyiséget. Tehát, nem csak a vásárlót károsítja meg az iváncsai Reál, hanem törvényt is szeg az álnok és önhatalmú visszaélésével. Láthatóan minden következmény nélkül!  Egyelőre…

A vásárló pedig, marad a dohogással, a mérgelődéssel és azzal, hogy körbejárja a környéket, ha enni akar.

Mindezt miért írtam le és adom közre? Mert ha ezen az iparosított vidéken ez megtörténhet, akkor nem egyedi kereskedői visszaélésről, hanem országos szintű nagykereskedői, kereskedői gazemberségről lehet szó. Jó volna, ha a vásárlói tudatosság az efféle visszaéléseket is megakadályozhatná. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha mások is szóvá teszik a törvénytelenségeket. Hiszen minden magyar állampolgár adózik és meg is akar élni. Mert ez nem kereskedői privilégium! 

Nemzeti Napló

„Jó nép a magyar”…

 

A magyar társadalomnak van egy nagyobbacska csoportja, amelynek semmi nem jó, amely nem tud szabadon, a természetesen megélt magyarságában élni, akinek mindig kell valaki, aki helyette gondolkodik, valakire rosszat mond, és e gyalázkodásban, árulásban szívesen vesz részt. Ez a nagyobbacska csoport minden történelmi korszakban megtalálható volt és ma is elemi erővel tör saját országára, az ország vezetőire és mindenkit megsemmisítene, aki nem úgy gondolkodik, nem árulja el a nemzetét, mint ő.

Ez a csoport azonban, saját magát is veszélyezteti, csak nem érti, hogy ő is éppen olyan áldozata a magyarság ellenségeinek, mint azok, akiket pénzért, remélt jólétért elad.

A kommunista diktatúra időszaka és az oktatás egyre alacsonyabb színvonala, valamint a nemzeti értelmiség mellőzése, kiszorítása a közéletből, még veszélyesebbé és egyre nagyobb tömeggé tette, teszi ezt a nagyobbacska társadalmi csoportot, amelyet a demokráciának nevezett káosz, szép lassan anarchistává alakít. Mindez persze, nem volna említésre méltó, hiszen a magyar társadalom évszázadok óta, mint egy púpot hordozza a hátán ezt az elégedetlen, gondolkodásra képtelen társadalmi csoportot.

Viszont, a mai nemzetközi politikai életet tekintve e csoport, mint belső ellenség súlyos veszélyeket rejt, mert beépíti a még normálisan gondolkodó társadalomba a kételyeket, a bizonytalanságot, egyben lehetőséget ad a külső ellenségnek, egyre intenzívebb támadásokra, kormánybuktatási próbálkozásokra. Nem számol azzal, hogy az Orbán-kormány – minden hibájával és bizonyos egyének által elkövetett bűnével együtt is – az egyetlen biztosíték Magyarország megmaradására abban a nemzetközi közegben, amely a nemzeti szuverenitást már csaknem teljes egészében megszüntette. Mára azt a keveset is el akarja venni, ami még megmaradt az Európát újra-felosztók ránk erőltetett diktatúrája alatt.

Hiú remény, hogy a júniusi választás ezen a nemzetközi liberális-kommunista diktatúrán változtathat, hiszen a választásokat is a jelenlegi elmebeteg és öncsonkító és Európát megsemmisítő politikai erők vezénylik.

Térjünk vissza azonban, ama magyar társadalmi csoporthoz, amely nem látja a veszélyt, felül egy kérdéses jellemű, sajátjait(!) is eláruló politikus, nárciszikus megjelenésének és elhisz minden politikai ígéretet, vádaskodást, rágalmat. Magyarán, kiélheti ez a csoport a maga primitív gyűlölködését, elégedetlenségét és irigységét. Ami viszont ebben a jelenlegi helyzetben kissé elkeserítő, hogy azoknak az embereknek egy része is felzárkózik az új üstökös mögé, akik eddig megfontoltan és jól döntöttek, minden esetben a kisebbik rosszat vagy a kedvezőt választva. Ma ez változóban van. Láttunk már ilyet a történelem során Budapesten, 1919-ben és nem sokkal később Münchenben is…

Persze nem lehet csak az új felsorakozó, gondolkodásra alig képes társadalmi csoportot okolni e súlyos veszélyt illetően. Tett erről a csapnivalóan rossz kormánypropaganda, a kommunista időket idéző, jelszavakat hajtogató média, a rendteremtést, a demokrácia nevében és a nemzetközi megítélés miatti félelemből elszabotálók. Hiszen az egyetlen ország Európában a mi megcsonkolt Magyarországunk, amelyben büntetlenül lehet hazát árulni a Parlament épületében is… hatalmas állami juttatás ellenében.

Most, a jobboldali média által elbagatellizált Magyaros vidéki turnén jól látható, hogy a társadalom ama csoportja, amelyről szó van, bővül. És ennek ma, fele sem tréfa úgy, hogy közben még mindig elégtelen a jobboldali politikai hozzáállás. Hiszen, mindössze két olyan politikus van – a nemzetközi szinten, súlyos terhekkel küzdő miniszterelnökön kívül –, aki képes értelmesen és megnyugtatóan, vérbeli politikushoz méltón megválaszolni az országban felmerül kérdéseket, problémákat:

Lázár János és Kocsis Máté. Szinte mindenki más öntelten, magabiztosan és a kérdéses jövőben bízva festegeti a saját szivárványát. Eközben, az eddig biztosnak tudott nemzeti. jobboldali, keresztény társadalmi réteg, a vidék társadalma, azaz a nemzeti politikai erő fundamentuma is kezd omladozni. Mert mi is elfelejtettünk beszélni a magyar paraszttal, a vidéki emberrel, és csak akkor látott politikust, ha az valamilyen beruházást átadott, vagy valamiről meggyőzni igyekezett a lakosságot.

Ma választás előtt vagyunk. Mindenki ígér, minden politikus szeretni kezdi a népet, a lakosságot, és szavakban már a Kánaán kapuját döngeti, hogy a választók bemehessenek rajta egészen a szavazóhelyiségig, biztosítandó a következő évek jövedelmét – a politikusnak. Ma minden párt ezt teszi, hiszen a javadalom édes, a felelősség pedig öt évig azokon a választókon van, akik voksoltak. Mert visszahívni e fene nagy demokráciában senkit nem lehet…

A kereszténynek és magyar politikusoknak nevezettek, csak politikai gazdasági alapon "vetítenek" a népnek a választások előtt. A nép pedig, természetesnek veszi ezt… de egyetlen politikus sincs ma már, aki szlogenek helyett valóban, lelkéből megemlítené Istent, a kereszténység, a vallás erejét… a hitet, mint a magyar néplélek legnagyobb és leghatásosabb fegyverét… mert ebben is mindenkinek meg akarunk felelni. Odadobjuk a saját hitünket, kereszténységünket mások érdekében, másoktól félve, és csodálkozunk, hogy ellenségeink ereje sokszorozódik. Hinni és imádkozni is elfelejtett a magyar! Kitől várjuk hát a segítséget?    

Summa summarum: Csalódtam a békési emberekben is, s ahogy tapasztalom, felbolydulni látszik a magyar vidék. Sokakban fogunk még csalódni. Hiába volt éveken át minden jószándékú figyelmeztetés. A jobboldali média sem lett hatékonyabb vagy jobb azzal, hogy a fiatal, jól fizetett versenyzők átvették az ellenzéki – és az egykori kommunista, proli – stílust: a legrosszabb emberi tulajdonságokra, a kapzsiságra és az irigységre építenek, a gyűlölködés és a gúnyolódás mellett. 

Igaza volt a költő Zrínyinek, aki évszázadokkal ezelőtt megénekelte: „Jó nép a magyar, ha van kinek engedelmeskednie!” Ám, ma demokrácia van… 

 Stoffán György

(fotó: Ákos, XI. sz-i templom)

Holokauszt-megemlékezésem 2024…

 

A megemlékezés napja van. Az embertelenségről való megemlékezésé. Iskolákban, politikai tömörülések rendezvényein, temetőkben s emléktábláknál emlékeznek az emberek, a holokauszt magyarországi áldozatairól… Azokról, akiket a halálba vittek a tehervagonok, s azokról, akik az üldözöttek mentésébe haltak bele, életüket sem kímélve megtettek mindent azért, hogy embertársaikat mentsék.

Azokra emlékezem ma, akik szerzetesekként kolostoraikba menekítették a zsidókat, akik a nyilasok kivégzőosztaga előtt feleltek a zsidómentésért. Vannak olyan áldozatok is, akikről szemérmesen megfeledkezett az utókor…

Dr. Füzy Sándor volt a plébános akkoriban a Wimppfen-birtokon, az Ercsi melletti Göböljáráson. Ide deportáltak mintegy hetven budapesti, belvárosi zsidót. Látva a helyiek és a gróf, valamint a plébános hozzáállását, a zsidók, családjaikat is leköltöztették a faluba. Füzy plébános, életét kockáztatva, mintegy harminc zsidót, püspöki hozzájárulással meg is keresztelt közülük.

Az Ercsiben szolgáló nyilas parancsnok, Vitéz Béla alezredes a háború utolsó heteiben azzal vádolta meg Füzyt, hogy pénzért keresztel, ami persze nem volt igaz, de elegendő lett volna mind a MUSZ-os zsidók, mind a plébános letartóztatásához. Erre azonban, már nem volt ideje Vitéz Bélának, mert a zsidókat a falu lakosságával együtt teherautókon Győr mellé szállította a német hadsereg, tudván, hogy a környéken nagy harcok lesznek... a falu négyszer cserélt gazdát. Innen akarták áttörni a németek és a megmaradt magyar katonaság a Budapestet körülvevő szovjet gyűrűt. A polgári lakosságot tehát, menekítették. A zsidókat is teherautókra parancsolták a németek, ugyanis Bejczy Jenő, a birtok főintézője nem engedte hordani a megkülönböztető jelet, ami itt sárga karszalag lett volna, így a németek azt hitték, hogy mindenki a falu lakosa.

(Érdekesség e történetben az, hogy Bejczy Jenő fia, Prof. dr. Bejczy Antal, a Washington Egyetem tanszékvezető professzora és a NASA robotika-kutatója a háború után felvételre jelentkezett a debreceni egyetemre. A felvételi bizottság elnöke a kommunista párt részéről Vitéz Béla ex-nyilas alezredes volt… Így, Bejczyt nem is vették fel oda.)

A megmentett zsidók vissza-visszajártak még a faluba, ahol a lakosság is egy emberként segítette megmenekülésüket. Azonban, a falu, Rákosi által betelepített új lakossága, és a hivatalos állami emlékbizottságok, az évtizedek során megfeledkeztek  Shvoy Lajos megyéspüspök, a Gróf Wimppfen-család, dr. Füzy Sándor plébános és Bejczy Jenő főintéző hősies magatartásáról, amelynek köszönhetően mintegy hetven munkaszolgálatos, budapesti, belvárosi zsidó és azok családja megmenekült a haláltól. Azonban, a megmentők mindegyike súlyos árat fizetett ezért a kommunista világban, amelyben a szovjet hadsereggel hazatért moszkovita bolsevikok és a nyilasokból lett új kommunisták álltak bosszút azokon, akik reverendát hordtak, vagy a volt (horthysta) hatalom szolgálatában álltak. Nekik mindegy volt, hogy az osztályellenség korábban mit tett… kiket mentett meg és milyen árat fizetett az emberségéért. Ők megkérték a kamatot is…

Amikor tehát, népirtásról beszélünk, az azóta eltelt évtizedekről polemizálunk, eszünkbe kell jutnia a magyar holokausztnak, azaz Trianonnak, Párizsnak, a Gulágnak, Recsknek, az Andrássy útnak… Mert senki nem érti meg mások szenvedését, aki önmaga nem szenvedett. Vannak történelmileg hosszú szenvedések és vannak rövidebbre szabottak… azonban, közös nevezőjük a fájdalom és az embertelenség. Így, nem lehet külön-külön emlékezni egy országon belüli szenvedésekre, főként, ha azok szorosan összefüggnek egymással…

Minden magyar szenvedése közös, magyar fájdalommá vált itt, a Kárpát-medencében, és fájdalom is marad mindaddig, amíg tart a megaláztatás, a gyűlölség, amíg időnként jönnek-mennek a vagonok, a menekülő magyar emberek… de, akikre már senki nem figyel.   

Stoffán György  

A Peti-jelenség pozitív oldala - Köszönjük Peti!

Minden választás előtt jókat szórakozom. Talán, a korom miatt nem tudok azonosulni azzal a sok hülyeséggel és üres ígérettel, ami elhangzik egy-egy választási évben, a kampányban. Ilyenkor minden jelöltnek első a nép, a nemzet, a haza, vagy a másik oldalon az európaiság, a liberális „értékek”, a szabad abortusz, az LMBTQ és persze a lakosság érdekvédelme, a „megcsináljuk”, a „megbuktatjuk”, a „mi vagyunk a legjobbak”…

A templomokban megjelennek a jelöltek, köztük olyanok is, akik addig azt sem tudták, hol a plébánia vagy a református templom, sokan pedig, olyan látszatadományozásokat csinálnak egy-egy poszt érdekében, hogy attól valóban jókedvre derül az ember. Ilyen a világ…

És mit csinál a választó ezekben az időkben? Habzsolja ezeknek a körmönfont, hatalomra vágyó senkiknek az ígéreteit, jól összevész a rokonsággal és az ismerősökkel, de a közösségi oldalakon is „vérre megy” az egyet nem értés.

Idén azért kicsit más a helyzet. Igazi, egyedi szórakoztatóműsor tanúi vagyunk egy új politikai (hulló)csillag közszereplése nyomán. Hiszen, az országos politikában ilyen szánalmas kisember még aligha tűnt fel – és zuhant vissza az ismeretlenség homályába –, mint Peti. Mert Peti szereti a nagyközönséget elkápráztatni, és halálosan szereti önmagát. Petinek viszont, az a legfontosabb dolog nem megy, ami a nagypolitikában mindennapos: nem megy neki a tények, a valóság és az elképzelt világ összeegyeztetése. Ráadásul, arra sem emlékszik két közszereplés között, hogy előzőleg mit hazudott… nagypapáról, pártról, nemzeti elhivatottságról, őt hívó rádióstúdióról, családról, volt barátokról etc. Élete legfelemelőbb élménye talán, az április hatodikai tüntetés volt, amikor sok ember előtt oszthatta a semmit, és a köré csoportosult, hozzá hasonló niemandok koszorújában ünnepeltethette magát. Olyan volt ez a tüntetés, mint egy-egy Mikroszkóp Színpados Hofi előadás, amikor az emberek azt hallhatták, amit akartak, de senkinek nem jutott eszébe leváltani „Jani bácsit”. Hofi kulturáltabban tette a dolgát. Az ő előadásain ugyanis, nem ordítozott a közönség, hanem jókat nevetett. Épp úgy, ahogy gondolkodni tudó ember most is inkább kacag Peti politikai botorságain, és egy kicsit sajnálja is, mert ő és (le)szereplése ritka látványosság. Akárcsak a csillagászatban az évszázadokig nem látható, épp feltűnő üstökös. Az önmagát minden tekintetben lejárató, önmegsemmisítő, politikusnak mondott alak, ritka látvány.

Peti azonban tükröt is tartott a magyar társadalom elé, mert rengeteg polgár hagyta megát átverni, ha csak rövid időre is…

Peti tehát, nagy szolgálatot tett a magyar társadalomnak e választási évben: rádöbbentette a magyarokat arra, hogy mielőtt kimennek az utcára, jó elgondolkodni azon – annak, aki még ilyesmire képes –, hogy kinek és mit hisz el. Kinek a hazug ígéreteit habzsolja és kiért megy ölre úgy, hogy nincs köze sem az illetőhöz, sem az általa elmondottakhoz.  

Peti, megjelenésével a választási kampányhoz adott hasznos tudnivalókat a magyar társadalomnak. Megmutatta, hogy az a színvonal, amelyet ő képvisel, melyik társadalmi (al)osztály sajátos színvonala. Mindazonáltal, Petire oda kell figyelni, mert Peti a megtestesítője a hazug, vádaskodó és teljesíthetetlen ígéretekkel ámító politikusnak, akit bármelyik településen, bármelyik jelöltben fel lehet ismerni.

Miheztartás végett tehát, minden jelöltet össze kell hasonlítani Petivel, be kell helyettesíteni Petibe. Amelyik hasonlatos vagy ugyanolyan, mint a Peti, arra nem szabad szavazni, tartozzék is akármelyik párthoz, szervezethez. Példa erre, ha valaki MSZP elnök volt és idén a Fidesz színeiben indul bárhol, bármilyen posztért, arra nem szabad szavazni! Mert aki elárulta a volt pártját, az bármikor elárulhatja az újat is!

Szóval, köszönjük Peti…

Stoffán György

Társadalmi és politikai demencia a kegyelmi ügyben…

 

Az emberi méltóság minden társadalomban elsődleges elvárás kellene, hogy legyen. A második, a társadalom választott vezetői, a három legfőbb közjogi méltóság tisztelete. A harmadik, a törvények megtartása és megtartatása. Mindezt pedig, egy (keresztény) erkölcsi keret foglalná magában egy normális, európai társadalomban. Azonban a normális, keresztény, európai társadalom és ország-vezetés ma már csak emlék. Nincs! A világ megváltozott, és erőnek erejével sem lehet visszafordítani a folyamatot, amely lassan felemészt minden egykorvolt európai és keresztény értéket.

Hazánk sem marad ki ebből a drámai, negatív átalakulásból annak ellenére sem, hogy Orbán Viktor erején felül próbál – nemzetközi szinten – valamilyen szuverenitást megtartani a magyarok számára abban a szövetségben, amely mára egy brüsszeli vezetésű parancsuralmi rendszerré alakult. Kevés remény van arra, hogy ez júniusban megváltoznék, hiszen egy európai választás tisztaságára ma már nincs semmilyen garancia.  

Ám, ahhoz, hogy a drámai, negatív belső változásokat megtapasztaljuk, nem kell Nyugatra tekintenünk. Elég, ha a magunk háza táján szemlélődünk egy cseppet.

Szembetűnő jelenség, hogy mind a bal, mind a jobb oldalon, ugyanaz a slágerbotrány – amelynek a szálai sokkal messzebbre vezetnek, mint azt bárki gondolhatná –, a hivatalos választási „kampányanyázás” alapja. Ez pedig nem más, mint a ma már egyszerűen „kegyelmi ügynek”, „gyalázatos kegyelmi ügynek” stb… nevezett, jól szervezett köztársasági elnökbuktató. Erre építenek a baloldaliaknak nevezett hazaárulók, a jobboldal bizonyos része, és a jobboldalinak álcázott liberálisok, nemzetiszínbe tekert „új messiás” közösségei is. Mindenki a maga hasznát látja benne, mindenki a maga szájíze szerint hazudozik erről és vádol másokat, lejáratva a köztársasági elnöki hivatalt, mint közjogi méltóságot, annak hitelességét és támadhatatlanságát. Ez már önmagában is hallatlan bűn a társadalommal, az országgal, a nemzettel szemben.

Egy másik – egyházi – hivatalt betöltő ember ellen is súlyos vádat fogalmaz meg a félrevezetett közvélemény, burkoltan hátba támadva a református egyházat, annak szuverenitását és belső intézkedéseit. Hiszen, ha bárki kutatna annak az ügynek az aktáiban, amely ügy végül elnöki kegyelemmel zárult, azonnal rájönne, hogy egy koncepciósnak, előre kiterveltnek látszó büntetőper egyik de facto(!) ártatlan elítéltje érdekében kért kegyelmet Balog Zoltán református püspök, Novák Katalintól, és ezzel talán élete egyetlen jócselekedetét hajtotta végre. (Az persze már egyedi, balogos magatartás, hogy látva a média-hazudozások miatti társadalmi és kormány-hisztériát, azonnal felvette a sündisznó alakzatot és saját, más ember érdekében kijárt jócselekedetét bűnnek nevezte. Nem az igazságot, hanem önmagát védve és bevonva egyházát is, mintegy pajzsot tartva maga előtt. Ez azonban már Balog és a református egyház belső ügye, nem közügy!)

Azonban, e tényeket félretéve, egy jogállamban az sem fordulhatna elő, hogy boldog-boldogtalan egyetlen emberen, egyetlen ember nevén köszörülje a nyelvét és hivatkozzék oly módon egy kegyelmet kapott emberre, mintha az legalábbis tömeggyilkos volna. S teszik ezt, szemben az igazsággal…

K. Endrét pedofilozva, a legaljasabb vádakkal illetve akar politikai előnyöket szerezni Magyar Péter, Toroczkai László és sok más politikai erkölcsi niemand, akik nem ismerik és nem is akarják megismerni az igazságot. Toroczkai odáig merészkedett, hogy az addig K. Endreként – személyiségi jogait sértve – emlegetett és elnöki kegyelemben részesült ember nevét – hazugságokkal fűszerezve (pedofilnak nevezve!), feltüzelt hallgatósága előtt –, ki is mondta. Ugyanez az arcátlan és a személyiségi jogokat sértő jelenség, mint az úthenger tarol a politikai életben is, megsemmisítve ezzel a köztársasági elnök hitelességét, jogát, lehetőségeit.

A társadalmi és politikusi demencia tragikus méreteket ölt. Jakab Péter aljassága a legkézzelfoghatóbb, amikor a magyar Parlament épületében Kónya Endre magyar állampolgárságának visszavonását sürgeti ahelyett, hogy belenézne a számos pontatlanságot és eljárási hibát tartalmazó büntetőeljárás irataiba egy szakember segítségével. Jakab nem tudja, hogy a magyar állampolgársággal nem cigánykodunk? Egy ember élete is számít – szokták mondani azok, akik egy ember életével most mit sem törődve úgy játszadoznak a saját érdekükben, mint a kisgyermek a Legoval… építik az egyéni boldogulásukat, miközben ott taposnak egy jogilag az Elnök Asszony által teljes jogú és büntetlen előéletű magyar állampolgárrá visszaállított tisztességes tanár személyiségi jogain, érzésein, létén!

A társadalom és a politika igen feledékeny, mondhatni, a súlyos demencia állapotában van. Ugyanis volt nemrégiben egy másik pedofil ügy, amely felborzolta a magyar társadalmat. Abban az ügyben a konkrét pedofil elkövetőt elítélték Romániában. Ám azt, aki annak az ügynek a Kónya Endréje volt – aki maga sem volt pedofil és hasonlóképpen Kónya Endréhez, feljelentést is tett, amikor értesült az abúzus-sorozatról – a társadalom és a politika megvédte a nemtelen támadásoktól. Kónya Endrét azonban senki nem védi meg. Miért? Őt lehet rugdosni, lehet zaklatni, lehet büntetlenül visszaélni a személyiségi jogaival, a nevével? Ez senkit nem zavar ma, Magyarországon, ahol a pedofil felfüggesztett börtönt kap, az ártatlan(!) letöltendőt? S ha valaki felismeri az ártatlanságot és teljes körű kegyelmet ad, a már amúgy is otthon lévő elítéltnek, akkor a kegyelmet adónak is mennie kell, noha nem tett mást, mint élt, ebbéli elnöki jogával. És akkor nem beszéltünk még a legtehetségesebb, fiatal Fideszes politikusról, a bájos és szeretetreméltó Varga Juditról.  

***

És itt kell megkövetnem Novák Katalin Elnök Asszonyt, akit magam is lemondásra szólítottam fel egy írásomban a kegyelmi ügy napvilágra kerülése után, mert a média – nyilván felsőbb utasításra és aljas módon – úgy kommunikálta a kegyelmi ügyet, mintha az Elnök Asszony egy pedofil nevelő sorsát könnyítette volna meg. Bocsánatot kérek tehát, Novák Katalintól!

***

Furcsa magyar világ ez, furcsa erkölcsi normákkal, furcsa emberiességgel és furcsa joggyakorlattal… de ez már egy másik cikk…

Stoffán György   

Mi lesz, ha nem?

Bizonyos korábbi tévedések okán felmerül bennem a kérdés: mi lesz, ha nem sikerül „lecsapolni a mocsarat” júniusban és vereséggel zárul az unós választás, azaz, nem tudjuk elfoglalni Brüsszelt? Hiszen a „lecsapoljuk” és „elfoglaljuk”, ma még éppen olyan fantazmagória, mint a „nem csapoljuk” le és „nem foglaljuk el”. A nemzeti oldal csak a győzelem eshetőségére számítva tervezget, éppen úgy, mint von Leyen megválasztásakor, amikor örömujjongásban tört ki az akkori „győzelem” láttán. Azután jött a fekete leves és lám, Európa hovatovább háborúban áll. Mi több: világháborúban…

Tehát, kérdésem a következő: van-e valamilyen forgatókönyvünk arra, ha júniusban

választási csalás vagy a nyugat-európai társadalmak immár természetessé vált stupiditása okán minden marad a régiben, és tovább folytatódik az az elmebeteg politika, amely szinte már meg is semmisítette az Öreg Földrészt? Ez esetben talán az egyetlen megoldás, ha akár ideiglenesen, akár véglegesen elhagyjuk ezt a beteg, Istent és embert nem ismerő, háborús és háborodott gondolkodású konglomerációt, és keresünk magunknak új szövetségeseket. Olyanokat, akik mind gazdaságilag, mind katonailag függetlenek az USA-t igazgató láthatatlan hatalomtól, és az egykori Európához hasonlóan keresztény alapokon állnak. Persze, nem biztos, hogy van még efféle hatalom a világban. Ha nincs, akkor bizony magunkra maradunk. És ha magunkra maradunk, akkor egyetlen reményünk az isteni Gondviselés lesz. Igaz, a mai világban ez a legmegbízhatóbb és legbiztosabb lehetőség, amennyiben hittel élünk vele.

Mi magyarok szerencsés nemzet vagyunk, mert a hitünk és a Szent István-i felajánlás által már sok hasonló világpolitikai összeomlást túlélt ez a nemzet. A magyar keresztény szemlélet és életvitel – egyházi hovatartozástól függetlenül –, genetikai áldás. Szenvedve, fogcsikorgatva, megalázva, darabokra szedve, Gulágra hurcolva, deportálva, de évszázadokon keresztül sikerült túlélni minden tragédiát. Most azonban sokkal nagyobb a baj, mint eddig bármikor. Ugyanis, annak a szövetségnek

az áruló és lefizetett vezetése – amely szövetségbe hazudozással, kecsegtető ígéretekkel belerángatták Magyarországot –, beteges és embertelen elképzelésekkel rukkol elő. Olyanokkal, amelyek homlokegyenest ellenkeznek a keresztényi szemlélettel és kultúrával, a joggal, az erkölccsel és a klasszikus európai értékekkel.

A háttérhatalom már leplezetlenül támogatja, illetve irányítja ezt a vezetést, ezért aligha várható, hogy a neki tetsző rombolást, keresztényüldözést egy „demokratikus” választás megállíthatja. Az sem elképzelhetetlen, hogy a végeredmény már ott lapul egy dossziéban, valahol az USA-ban vagy egy európai páholy irodájának mélyén.

Tehát nekünk, magyaroknak minden eshetőségre számítanunk kell. Lélekben és fizikailag is fel kell készülni egy negatív fordulatra is, hiszen a belpolitikai támadások egyre erősödnek, de az azokra adott válaszok korántsem elégségesek. Mintha megtorpant volna minden a jobboldalon… és ez nem jó! Ma, a társadalomban, az egyházakban és a közéletben, minden szinten magunkhoz kellene térni és kimutatni azt a rejtett erőt, amely a történelem során mindenkor megvolt a magyar társadalomban, ha az végveszélybe került.

A kormány-médiának is sokkal nagyobb, szerteágazóbb, kulturáltabban végzendő és több feladata van, mint amennyit ma látunk teljesíteni vagy éppen nem teljesíteni. Ez a magyar néplélek ismerete nélkül szinte lehetetlen, mert amíg a bal oldali médiumok az erőszakra, a gyűlölködésre, a negatív emberi tulajdonságokra építenek, addig ezt a mentalitást a jobb oldalon tilos volna átvenni. Nem azt kellene figyelnie a jobboldali szerkesztőségeknek, hogy a másik oldal mit nem ír meg, mivel nem foglalkozik, hanem azokat a súlyos bűnöket, bajokat és problémákat kellene napestig sorolni a nyomtatott és elektronikus sajtóorgánumokon keresztül, amelyeket az elmúlt öt esztendőben ez a politikai oldal elkövetett. Valamint arról is sokkal többet kellene, hogy halljon a társadalom, hogy mi forog kockán, ha ezek nyernek. Ma amolyan, veretes szocialista mantrát hajtogat a jobboldali sajtó… olyan jelszavakat, amelyeknek semmi értelmük nincsen. Mert nincs bennük a néplelket érintő, szeretetteljes, emberséges gondolat. A „nem adjuk a hazánkat”, „legyél te is forradalmár” vagy a „megvédjük a családokat” szlogenek inkább idegesítőek, semmint meggyőznének bárkit bármiről…

Rövid időnk van még arra, hogy értelmes és a társadalmat megérintő érvekkel, cikkekkel, azok alapján valóban győzzünk, „csapoljunk, elfoglaljunk”, normalizáljunk. Ehhez azonban sürgősen át kell gondolni a társadalommal való kapcsolattartás (kormány-kommunikáció) koncepcióját. Mert a kérdés sajnos állandó és marad: mi lesz, ha nem?

Stoffán György

Kitört a háború!

 

 Igen, háború van! Egyelőre csak olyan nagy háború, mint az óvodaudvaron. Számháború. Most éppen, az a legnagyobb problémája mind a jobb-, mind baloldalnak, hogy vajh’ hányan lehettek a liberális világ új szinkrontolmácsának a tüntetésén, azaz, hányan szeretnének katonaruhában ukrajnai frontokon háborúzgatni abban az esetben, ha győzne a Magyar Péter által képviselt „népi demokrácia”? „Komoly” politikai elemzők azon tanakodnak, hogy a „szimüvész” hogyan énekelt és tudta-e a nagyérdemű, félrevezetett tömeg a Kossuth-nótát vagy sem. Valóban ezek lennének Magyarország mai legnagyobb problémái? És a nemzeti oldal publicistáinak is az volna a legfőbb feladata, hogy gúnyolódjék, röhögcséljen? Magyar Péter és követői csak prédái annak a szellemiségnek, amely hatalmas erővel próbálja megsemmisíteni a magyar kormányt,

Magyarországot, annak érdekében, hogy egy háborút követően ellenségeink kezére kerülhessenek a még Trianon után is megmaradt értékeink, a vizünk, a gázunk, termőterületeink stb…

Mert a cél nem más, mint végre, 1100 év után beteljesíteni a kárpát-medencei magyartalanítás vágyát, amelyet a pozsonyi csata idején fogalmaztak meg. És mi, itt, a Kárpátok gyűrűjében véletlenül sem arról beszélünk, hogy miként lehetne a liberális és kommunista gyűlölködést kizárva összefogni, hogyan kellene Orbán Viktor politikáját értelmes módon népszerűsíteni, megértetni a

folyton lázongó és elégedetlenkedő, irigy tömegekkel, és milyen lehetőségek állnak rendelkezésre a Fideszből élő, de Fidesz-ellenes kiskirályok hatalmának a letörésére és a hazaárulók megbüntetésére. Nem! A magyar sajtó most megint szórakozik, primitíven reagál lényeges dolgokra és véletlenszerűen sem sikerül beletrafálnia abba, hogy valójában mivel kellene komolyan, hozzáértőn foglalkoznia. Lassan háborús féllé válunk, ha ez így megy tovább, és ha a nemzetnek mondott civilszervezetek is locsolják az olajat a tűzre. Ki-ki a maga stupid esztelenségével: a „népé a hatalom” – Kun Béla-i jelszóval, a történelmietlen és végtelenül ostoba szkíta „kisebbségi” küzdelemmel, az egyház-, és keresztényellenességgel, a nemzetiségek összeugrasztásával, az antiszemitizmussal való ostoba félelemkeltéssel stb…

A jelenlegi magyar belpolitikai helyzet, e demokratikus sokszínűségében olyan, mint a békebeli, Frim Intézet, azaz, diliház. A baj ott leledzik, hogy a hidegvizes zuhanykezelést és a sokkolást (a belpolitikai rendcsinálást), a fene nagy nemzetközi, demokratikus, politikai „orvoslás” Macronnak meg Scholznak igen, de nekünk nem engedi meg. Persze, ha tovább tart ez az Amerikából pénzelt,

felturbózott, proletár elégedetlenségi hullám, akkor bizony mégis kapunk majd sokkot. Egyet! Az azonban nem gyógykezelés lesz, hanem kivégzés, megsemmisítés, eltörlés, amit már ezerszáz éve tervez a „művelt Nyugat”. Tehát, észhez kellene már térnie mindenkinek kicsiny hazánkban, mert a háború – az igazi –, lassan ránk töri az ajtót! A háború pedig, ha akarják a mai lázítók, ha nem akarják, akkor is eltakarítja a hazaáruló és elmeháborodott, erkölcstelen és hazug politikai múzsákat… Csak az ő agyukig még nem jutott el, mert a kapott dollárokra nem írták rá, mi lesz a sorsuk. Maguktól meg nem fogják fel, hogy az általuk szolgált nemzetközi, liberális káoszba ők is belepusztulnak. Viszont, a nemzeti média is felnőhetne végre a kormányra és a magyar társadalomra leselkedő, a Nyugat által egyre hangosabban hirdetett veszélyek komolyságához. Ugyanis az, amit most a jobboldali média művel, azonos a baloldali - liberális média, ócska, proli színvonalával. A gúnyolódás, az utálkozás, a röhögcsélés nem újságírói műfaj, de jelenleg nem is időszerű! Ebben a helyzetben nem elég a Sajtóklub és a Bayer Show, mint normális, kulturált politikai elemzőműsorok! A napi nyomtatott és elektronikus sajtóorgánumoknak és a Megafonosoknak is minimum azt a szintet kell(ene) hoznia! A nemzeti médiának nem lehetnek súlytalan, hülyegyerekes, az egykori szocialista média szabályai és szokásai alapján készített megnyilvánulásai, mert azok méltatlanok és értelmetlenek! Nem kellene a politikai újságírásban lemenni a „cipőt a cipőboltból” reklám szintjére.

Be kellene látni, hogy jelen pillanatban Magyarországon, de talán az egész Kárpát-medencében is, a legkisebb probléma, hogy hányan is voltak az új Cohen Béla politikai debütálásán, a budapesti tüntetésen, ahol a „szimüvész”-nek valahogy tényleg nem sikerült énekelnie…

Stoffán György

Nyílt levél Magyar Petinek a tüntetés okán

Mivel én is a magyar nemzet soraiban érzem magam, máris hülyeséget mondasz, amikor a nemzetet emlegeted az elcseszett tüntetésed, a vélt kormánybuktatásod, valamint volt feleséged ismételt és nagy nyilvánosság előtt történt lejáratása alkalmával. Nem a nemzet volt ott, csak az a sok szerencsétlen átvert ember, aki bármilyen Orbán-ellenes megmozdulás van, azon részt vesz. Ők genetikailag utálják a miniszterelnököt, és rettenetesen irigyek azokra, akik vagy így vagy úgy, de közel vannak a húsosfazékhoz. Mivel pedig, a mindenkori hatalom sajátja a gazdagodás is, engem nem zavar… ha az ország is épül és szépül. És bizony, épül és szépül az ország.

Sajnos nem hallgattam végig a bolsi dumádat, a néphatalomról szóló tömeg-hülyítésedet, mert más dolgom volt. Krumplit vetettünk. Remek, de fárasztó elfoglaltság, viszont nagy öröm, amikor nem valami lengyel gagyi krumplit eszel télen, hanem azt, amit magad vetettél. Ezt az örömöt, ahogy elnézem a termetedet, te soha nem fogod megélni, mert az első sor takarásánál beszarnál. Tudod Petya, nekem az a mániám, hogy a szépet és a jót igyekszem felfedezni a természetben, és az infarktusom óta sokkal kevesebbet foglalkozom a politikával. Mert a politika olyan műfaj, amit vagy utolsó gazemberek, vagy tisztességes emberek gyakorolnak. Te nem tartozol az utóbbiak közé, hiszen politikai pályádat egy igazán méltatlan, tisztességtelen dologgal kezdted. Elárultad a gyerekeid édesanyját, ezzel a gyermekeidet is és azokra a kezekre köptél, amely kezek enned adtak – nagyon is érdemtelenül, csak és kifejezetten, volt hitvesednek köszönhetően. A jólét, Petyka, nem tart örökké. Az ünneplés sem. Ma élvezhetted a tömeget, te voltál a csúcspont, és hazudtál, történelmet is sikerült hamisítanod, de Kun Béci is megirigyelhette volna az egész beszédet. Szánalmas voltál kisfiam, és számomra kicsit undorító is, mert minden apró részletből kiderült ezen a dzsemborin, hogy egy jellegtelen, utasított, megvett figura vagy mindössze, akit éppen úgy szemétre dobnak, ha már nem kell, mint a többi elődödet.

Úgyhogy javaslom Peti: Ha van hol, vess krumplit! Annak haszna van és örömed is telik benne. Másra úgysem vagy jó sem azok számára, akik eddig etettek és itattak, sem azoknak, akik most megvettek. Mert az árulásról mindenkinek megvan a véleménye épp úgy, mint az árulóról… még akkor is, ha megfizetik…

Persze, ha zöldséget vetsz, az is jó…  

Stoffán György

Új bolsevizmus – Magyar Péter és az új Tanácsköztársaság

 

Magyar Péter összerántotta az ügyeletes és mindenkori elégedetlenkedőket és rendszert vált –, akárcsak Károlyi és Cohen (Kun) Béla 1919-ben. A nép kedvenc fia felsorolta a kormánypárt hibáit, aminek ő is részese volt(!), amíg haszna volt belőle és kijelentette, hogy ebben ő nem vesz részt tovább(Sic!). Tehát, elárulja azt, amit eddig lelkesen szolgált, milliókért cserébe, élvezve a luxust és mostantól érzi a nép minden baját. Szépen, mintha olvasná – bocsánat, olvasta… – felsorolta a munkások, a tanárok, a gyermekek, a hétköznapi emberek gondját-baját, aztán felkínálta a megoldást is. Először is: demokráciát és néphatalmat!

Amikor a néphatalmat utoljára emlegették, akkor gyilkosságok következtek, munkatábor, etnikai tisztogatás, Trianon, Gulág, a svábság és a magyarság kiirtása, a padlások lesöprése, papok és szerzetesek bebörtönzése, kínzása, megölése, népünk kétharmadának idegenek igájába taszítása, a Délvidéki mészárlás, az erdélyi magyarok és székelyek kiirtása…

Soroljam tovább Peti, hogy mit tettek azok, akiknek te most a régi, jól bevált propagandáját hirdeted? A jelenben ezért születnek testvéreink idegen országokba, amely a szívekben mégis Magyarország, azért viszik az ukrán frontra a kárpátaljai, jó magyar gyerekeket. Ezt bizony, mind nekik köszönhetjük, de ezt te honnan is tudnád és miért is érdekelne? Lett-e a hatalom a népé ’19-ben vagy ’45-ben? Volt e demokrácia Rosenfeld (Rákosi) Mátyás regnálása alatt?

És ezt a romlást te a beszédedben, mind a feudalizmus nyakába varrod?! Ez minden eddiginél aljasabb húzásod! Jobbágyokról beszélsz és népnyúzó urakról? A tér, amin te beszélsz, mikor, hogyan, miből épült és mit építettetek ti? Gyalázod az ezeréves Magyarországot, amelyet az elődök a munkájuk és a vérük árán építettek? Azokat gyalázod, akik idegen börtönökben, száműzetésben haltak, mert az életüknél is fontosabb volt a haza. Azokat, akik a te felmenőidnek a saját pénzükből iskolát, kórházat, templomot emeltek, akik könyveket nyomattak, és akik felemelték ezt a nemzetet. Azokat gyalázod, akiket a te mostani mentoraid felmenői meggyilkoltattak, kiraboltak, elüldöztek és a maradékukat még most is ellehetetlenítik.

Azt mondod, elvennéd a rabolt vagyont… aztán, kinek adnád? A népnek, akárcsak annak idején kommunisták? Azok a népi demokráciát hirdető kommunisták, akik az ősnyomtatványokkal teli könyvtárból latrina alatti szaros-gödröt csináltak?  

Vajon a független, szabad magyarokkal, a parasztokkal mit tettek a megbízóid? Meghagyták a szabadságukat, a földjüket, állataikat? Miért tették a szabad magyarokat, akiknek a feudum, a föld volt a mindenük, földönfutó, betonkockában lakó, gyári cselédekké?

Azt mondod a népnek, amit hallani akar – jobb egészségügy, igazságszolgáltatás és oktatás, gyermekvédelem – hát bizony, ránk férne… Csakhogy te, jobban mondva, ti ezt hogyan képzelitek el? Európai színvonalon? Ettől az Isten őrizze a nemzetet!

Elárulom neked a nagy titkot: éppen azért ragaszkodunk a kormányhoz, minden hibája ellenére, mert mi ebből nem kérünk. Oda van már így is az országunk nagy része, a szuverenitásunk, megromlott kereszténységünk, nyelvünk, erkölcsünk, az egyházaink is a nyugati befolyást nyögik, fiataljainkat megmérgezi a megbízóid által ömlesztett lelki, erkölcsi és fizikai fertő és te tovább döfnéd és meg is forgatnád azt a bizonyos tőrt. Még mindig kecsegtetitek a hiszékenyeket a nagy Nyugati idollal. Teljesítmény alapú társadalmat akartok, ahol a verseny, a pénz az úr, mi azonban olyat, amelyikben a keresztény erkölcs a mérvadó és ahol az emberek úgy viselkednek egymással, mint felebarátjukkal.

Olyan iskolákat akartok, mint Nyugat-Európában? Ám, én nem szeretném, ha a fiam az iskolában muszlim imát tanulna a Miatyánk helyett, hazafelé pedig halálra vernék a kvóta szerinti „vendégek”, de azt sem szeretném, ha az esti imádság szokása miatt a gyermekvédelem elvenné tőlem, hogy integrálhassa valamelyik szivárvány-családban. Tudom, hogy számodra ez, akinek a fiai elit iskolába járnak, hihetetlennek tűnik, de az általad említett zsákfalukból is kikerültek értelmiségi diákok, akik doktorátust szereznek és „mezei” tanárok is képesek erre gyerekeket felkészíteni. Ahogy a régi tanyasi iskolák is adtak a nemzetnek tudósokat, példaképeket.  

A gyermekvédelem ügyét is említetted, ám, hazug álszent vagy, mert csupán népszerűséget hajszolsz, az igazán nagy problémákat nem említed. Honnan tudhatnád, milyen egy intézet, amikor te „elit” családból származol? Hány intézetet segítettél milliós fizetésedből, amíg ki nem tettek a korrupcióval szerzett munkahelyeidről – merthogy a feleséged belekeveredett akarata ellenére egy ügybe, amelyet most vele együtt elárulsz? Szidod az igazságszolgáltatást? Miért nem beszélsz akkor arról is, hogy aki kegyelmet kapott, az ártatlan ember volt, míg a pedofil, akit ő jelentett fel, csupán felfüggesztett börtönt kapott? Peti! Hazudsz és hatalmas felelősséget vettél pénzért a nyakadba, és bűnhődni fogsz. Előbb vagy utóbb, de a bűn magában hordozza a büntetést is!

Az egészségügy helyzetét te honnan ismernéd vajon, hiszen, az extra biztosításoddal magánklinikákra jársz?!

Végül, honnan tudnád, milyen a havi 220.000 forint fizetést vagy a 60.000 forintos nyugdíjat egy hónapig beosztani, hiszen, gondtalanul éled a milliárdosok életét?

Te azt mondod, hogy új Magyarországot akartok? Kik azok a ti, mert azok nem mi vagyunk? Mi nem az 1919-es Magyarországról álmodunk, mint ti! Nem Peti! Mi a régi Magyarországhoz ragaszkodunk, amelyet ma kommunista módra mindennel összemostál! Kommunista szlogenekkel, marxista történelemből merítve,  megtapostad azokat, akik felépítették és ezer évig gondját viselték ennek az országnak. És megint ámítod a népet Kun Béla, Rákosi Mátyás és Kádár János módjára a néphatalommal és a népellenséggel, kihasználva a „nép” irigységét, kapzsiságát. Csak a neved más Peti! Te magad vagy Kun, Rákosi és Kádár egy személyben!

Nem beszéltél, mert nem beszélhettél erkölcsről, határon túli magyarokról, hitről, amelyek nélkül nincs Magyarország sem, nehogy új Magyarország. Mert ezek nélkül Magyarország sincs Peti!

Végül, azt mondod, tiétek a tér, tiétek Budapest és tiétek lesz az ország is. Nem, Peti, ezt a Fennvaló nem engedheti… Imádkozom, hogy ne így legyen.

 

Czeglédi Andrea    

Hatvanhat év történelem – Stoffán György szemével

 

Ha követném a mai divatot, úgy hirdetném, hogy megjelent az utóbbi idők legjelentősebb „botránykönyve”, de akárcsak a neves író, úgy én sem szeretem a mai kor ripacskodó stílusát.

A könyv egy hosszú időn keresztül készített riport Stoffán Györggyel, hiszen, az író hatvanötödik születésnapján indult, ám, egy nem várt tragédia, egy tüdőembóliával együtt elszenvedett infarktus okozta kényszerszünet után folytatódhatott csak a beszélgetés. Ez a könyv nem családregény, nem önéletrajz és nem is történelemkönyv. Az író a saját életén keresztül vezeti végig az olvasót az elmúlt hatvanhat év történelmén. Saját és családja életén keresztül mutatja be ezen évtizedek eseményeit, a politikai, egyházi, erkölcsi, társadalmi züllést, elérkezve a mai korhoz, amikor is, levonva a konklúziót, megérteti velünk, hogy miért tartunk ma ott, ahol…

Gyermekkora történeteit hallgatva, megérthettem, miért táplál zsigeri gyűlöletet a kommunisták iránt és azt is, hogy miért bírálja kifogyhatatlan vehemenciával a mai Egyház vezetőit. Megérthetjük, hogy honnan hozta a tőle megszokott erkölcsi tartást, a hitet és a hazaszeretetet. Megismerhetjük példaképeit, az élete jó és kevésbé jó tapasztalatait, amelyek segítették, formálták jellemét, edzették kitartását és megalapozták bölcsességét.

Őszintén vall tapasztalatairól, a kommunistákról, a rendszerváltás zavaros koráról, lelkes hazafiakról, álmodozókról és árulókról. A tőle megszokott, leplezetlen stílusban mesél a Jurta színházról, a Panorámánál töltött évekről, a román forradalomról, a dél-szláv háborúról és a sajtóban eltöltött aktív időszakában tapasztalt emberi és politikai nagyságokról és aljasságokról egyaránt. Történeteket mesél, amelyekből megtudhatjuk, hogy máig nagyra becsült, sokszor, saját magukat ajnározó, ismert közéleti és egyházi személyek, milyen erkölcsi mélypontra képesek süllyedni pénzért és hatalomért.

Beszél a vendéglátásban eltöltött éveiről, Erdélyről, néhai és mai barátokról. Mindezt, a legnagyobb szerénységgel, egyszerűséggel, néha derűs mosollyal, máskor borús komolysággal vagy haragosan.

Keserű szájízzel beszél a megélt viszontagságokról, az ellene irányuló támadásokról, sajtóperekről, amelyekkel még a legutóbbi időkben is zaklatták. Ilyen volt az MVSZ román elnökének évekig tartó, eredménytelen pereskedése, vagy az azóta bíróság által büntetőperben elítélt balatonfűzfői polgármesterasszony, politikai, politikusi „hátszéllel” megsegített feljelentgetősdije.

Az efféle perek nem számítanak újdonságnak az író életében, hiszen, Antallék is alulmúlták önmagukat, amikor koncepciós perben igyekeztek őt elmarasztalni „románellenességért” Budapesten, magyar(?) bíróságon, megrendelésre, az 1990. marosvásárhelyi márciusi eseményekről írt cikkének – a jelen könyv 47. oldalán található – illusztrációja miatt! A kis hazánkban garázdálkodó jogalkalmazásról így, az írónak sajátságos véleménye van, amit mind tapasztalatai, mind információi alátámasztanak. Interjú közben az elmondottakat precízen bizonyítja fotókkal, dokumentumokkal, levelekkel, hang és képanyaggal. Több szerkesztőségnyi gyűjteménye, fotóarchívuma van. Stoffán Györgyre azonban, az is jellemző, hogy jó tanítómesterként, levonja a konklúziót és megcsillantja a megoldást is a kilátástalannak tűnő helyzetekben. Zseniális írótehetségét és világlátásmódját régóta ismerik olvasói, ám, most betekintést enged nem csak az életébe, de kicsit megtapasztalhatunk csodálatos lelkéből is. Világossá válik, hogy élete fő mozgatóereje a Krisztusba vetett hit és küldetéstudat, amely arra sarkallja, hogy minden erejével, minden, Istentől kapott tálentumával a Kárpát-hazát és az itt élő magyarokat, székelyeket szolgálja, szerényen, de makacsul, az utolsó leheletéig. E küldetésből nem vonult nyugdíjba és nem vesz ki szabadságot sem. 

A „Hatvanhat év történelem” tehát, interjú, élettörténet, történelem és tanítás, szubjektív vélemény is egyben. Magyarország egyik legobjektívebb és legtehetségesebb újságírójának, írójának gondolataival ismerkedhet meg az olvasó. Ez az a könyv, amelynek elsárgult lapjait felütve, vagy digitális változatát az OSZK-ban olvasva, száz év múlva is tanulságul szolgál majd az utókornak. Mert megtudhatják belőle a korunkat kutatók, hogy melyek voltak a 20. és 21. század hibái, történelmi baklövései, árulásai Magyarországon, és mi vezetett oda, hogy ezt hagytuk rájuk nehéz örökségként. Reményeim szerint, lesz még akkor is e könyvnek magyar olvasója…

A könyv megrendelhető a - nemzeti.naplo2020@gmail.com –, valamint a - titkarsag.julianus@gmail.com - email címen és Czeglédi Andrea Messengerén.

Czeglédi Andrea